MENÜ
 
 

KÖZGÉP-CVSE Judo Szakosztály

2700 Cegléd Damjanich u. 3

Tel/fax: 06/53-500-724, e-mail címe: cegledivse@gmail.com
 
 

 

 
 
 

 

 

 

 

Judo Kanji

kanji.jpg

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


 

JUDO /KODOKAN (Jelentése: ju = lágy: do = út, módszer)

„A fizikai és szellemi erő leghatékonyabb kifejlesztési módja az igazi judo eljárás, melynek lényege a rendelkezésre álló energia leghatékonyabb kihasználása a célkitűzés érdekében.

A ju szócska jelentése alapján véve „természetesnek lenni”, amely oly módú viselkedést kíván, amely szoros összhangban áll a világegyetem igazságával, amelyet egész életünk során követnünk kell. A ju szócska egyszer s mint azt is jelenti, hogy mindig ésszerűen viselkedjünk, legyünk tisztességesek és kerüljük a hamisságot.” Vallják a judo Japán kiválóságai.

Ez a szellem, s az ősök tisztelete, a tisztaság és becsületesség eszméje mélyen behatolt a Japán nép lelkületében, s igen nagymértékben hozzájárult az értelmes, szorgalmas Japán nép nemzeti vonásainak kialakulásához. A judo rendszere nemcsak a testi ügyesség, hanem a szellemi fejlesztés céljait is követte.

Fejlődésének korai szakaszában még nem volt sem, kialakult tartalma sem pontosan meghatározott neve. A régi krónikák ezeket, a harcművészeti eljárásokat, mint harcművészeti mesterséget /kumiuchi = küzdelem, birkózás/ említik, /lásd részletesen. JU JUTSU/, amely arra szolgál, hogy a rendszer művelője a fogásrepertoár felhasználásával, egy kézitusában, puszta kézzel is – a saját erejébe bízva – győzelmet tudjon aratni. Ezen cél érdekében a judo /régebbi nevén yawara/ rendszer is a különböző harci módozatokból átvette azok legcélravezetőbb módszereit, majd ezeket tovább tökéletesítette.

A Tokugawa korszak /1600-1868/ elején már kb. 180 ilyen módszereket – nagyrészben titkosan – oktató iskolával találkozhatunk, s ekkor kezdték ezen módszert jujutsu-nak /lágy művészet/ nevezni. Ezekből a jól szervezett iskolákból fejlődött ki a mai Kodokan judo, amelyet KANO JIGORO /1860-1938/ mester a Meiji korszak /1868-1912/ 15. évében egyesített. Leginkább két stílust tanulmányozott /tenshin shin’yo és kito stílus/, amelyek rendszerének alapvetését adták.

Első edzőtermét Tokio Shitaya városrészében az Eisho-ji templomban rendezte be, ahol még csupán 12 szőnyegen /TATAMI/ edzettek még részben a régi jujutsu módszer szerint. A judo ezen kicsiny templomból indult világhódító útjára. Kano – az általa gyakorolt jujutsu-t – az idők során bonckés alá veszi. Számos – az életre, testi épségre – veszélyes fogást teljesen kiiktat a rendszeréből. Bevezeti a szakszerű tompításos esést /ukemi/, mivel a régi stílusokban nem ismerték a szabályszerű dobásból való esést, s ebből sok sérülés és baleset adódott. Bevezette a szabályozott – szinte sérülésmentes – küzdelmet /randori/. Evvel megteremtette a judo versenysporttá válásának alapjait.

1911-től a fiú középiskolákban, majd 1939-től az általános iskolák 5. osztályától kötelező tantárgy lett a judo Japánban. Időközben Kano professzor igen nagy erőfeszítéssel azon dolgozik, hogy a judo minél elterjedtebb művészetté, sporttá váljon. És az sem volt titkolt vágya, hogy művészete az olimpiák rendszeres résztvevője legyen. Ezen álma csak halála után az 1964-es Tokioi Olimpiával teljesült be.

A II. világháború után egy rövid szünet következett /a megszálló amerikai hatóságok mindennemű harcművészet gyakorlását betiltották Japán területén/, majd 1949-ben megalakul az Össz Japán Judo Szövetség, 1951-ben pedig a nemzetközi Judo Szövetség. 1956-ban Tokióban megrendezték az első világbajnokságot, amely talán már belépő volt az olimpiák világába. Az 1964-es olimpián bemutatkozik, majd 1972-től az olimpiák rendszeres sportága lesz a judo.

Az olimpiai judo versenyen tatamin /gyakorlószőnyeg/ küzdő pár közül az szerzi meg a győzelmet, aki teljes értékű /ippon/ dobást kivitelezte vagy az ellenfél karját úgy feszíti vagy nyakát úgy szorítja /fojtás/, hogy az a mérkőzés – amely 3-20 percig terjedhet – feladni kényszerüljön, esetleg az ellenfelet egy speciális fekvő pózban 30 mp-ig leszorítva tudja tartani.

Ma már 107 ország tartozik a nemzetközi szövetséghez. /Hazánkban 1931-ben megalakul az első hivatalos judo klub, amelynek vezetője – 1956-ig – Vincze Tibor. Az első Japán judo szakemberek pedig csupán 1966-ban látogatnak először hazánkban./

Mára már nem csak Japánba, hanem a világ sok általános és középiskolájában a testnevelés hivatalos tantárgya a judo.

Magyarországon először Pakson vezetik be a judo-testnevelést. /Lásd még KANO JIGORO/

Irodalom:

Galla F. – Horváth I. :Judo övvizsgák Sport, Budapest, 1982.

Plavecz T. : Judo kisenciklopédia Hungariasport, Budapest, 1988.

Mifune K.: The Canon of Judo Japan, 1956.

Kudo K.: Dynamic Judo Tokyo, 1967.

Okano I.: Vital Judo Tokyo, 1982.

Inokuma I.N.Sato: Best Judo New York, Kodanshe, 1979.

Kawaishi M. : My Method of Judo London, 1955.

www.judoinfo.com

www.judoinfo.hu

 

 

A ceglédi judo csillagai

 

 

A ceglédi judo sport alig több mint 30 éves múltra tekinthet vissza. A CVSE Judo Szakosztálya 1976-ban alakult, 1980-tól kapcsolódtunk be az országos versenyrendszerbe. Szakmailag megalapozott versenyzőképzés 1990-től folyik két edzővel.

 

Az elmúlt két évtizedben több mint 100 magyar bajnoki címet nyertek versenyzőink. Saját nevelésű sportolóink nemzetközi eredményekre is képesek. Korábban Bíró Norbert a látássérültek között nyert Európa Bajnokságot, érmeket hozott az EB-ről és Világ Kupáról, valamint 5. helyezést ért el a Paralimpián. Ungvári Miklós Junior Európa Bajnokságon 5. volt. Vasutas Európa Bajnokságon Ungvári Miklós aranyérmet, Varga István bronzérmet nyert.

 

A 2002. év kiemelkedő sikereket hozott. A Mariborban (Szlovénia) megrendezett felnőtt Európa Bajnokságon a szakosztályunkban nevelkedett Ungvári Miklós a férfi 66 kg-ban Európa Bajnok lett.

 

A Jeju-ban (Korea) megrendezett Junior Világbajnokságon Szabó Brigitta az 57 kg-ban aranyérmet és így világbajnoki címet szerzett. Brigitta sporttörténelmet írt, mert ő a sportág első hazai junior világbajnoka. Nem sokkal később a Rotterdamban (Hollandia) megrendezett Junior Európa Bajnokságon is aranyérmes, megszerezve ezzel az Európa Bajnoki címet is.

 

A Magyar Judo Szövetség a 2002. évi eredmények alapján az év női versenyzőjének Szabó Brigittát, az év férfi versenyzőjének Ungvári Miklóst, míg edzőjüket, Bíró Tamást az év edzőjének választotta.

 

A 2003. évben elért eredményeink közül kiemelkedik Bíró Norbert a Látássérültek Világbajnokságán elért 5. helye. Ezzel kvalifikálta magát a 2004.évi Athéni Paralimpiai Játékokra. Mester Dániel az Ifjúsági Európa Bajnokságon szintén 5. helyet szerzett. Szabó Brigitta képviselte a magyar színeket a düsseldorfi Európa Bajnokságon és az oszakai világbajnokságon.

 

Szabó Brigitta, Ungvári Miklós és Bíró Norbert tehetségüknél, addig elért eredményeiknél fogva olimpiai reménységeink voltak, Hármuk közül Bíró Norbert váltotta valóra olimpiai álmainkat. A XII. Nyári Paralimpiai Játékok során a 60 kg-os súlycsoportban bronzérmet nyert, ezzel a ceglédi judo sport eddigi legnagyobb sikerét érte el.

 

Szabó Brigitta a Moszkvában megrendezett Egyetemi-Főiskolai Világbajnokságon az 5. helyet szerezte meg.

 

Bíró Norbert a Látássérültek 2005. évi Európa Bajnokságán, Rotterdamban, ezüstérmet szerzett. A szakosztályunkban nevelkedett Ungvári Miklós a 2005. évi Felnőtt Világbajnokságon, Kairóban, bronzérmes lett. Ezt a teljesítményét a 2007. évben a Rio de Janeiro-i Világbajnokságon megismételte. Ungvári Attila a 2007. évi Junior EB-n Prágában 5. helyezett, az U23 Európa Bajnokságon pedig 7. helyezett volt.

 

Ungvári Miklós 2009-ben Európa Bajnoki címet nyert Tbilisziben, a Rotterdami Világbajnokságon pedig bronzérmes lett.

 

Ungvári Attila az Európa Bajnokságon 5., a Világbajnokságon 7. helyezett volt. A Belgrádi Universiade-n ezüstérmet szerzett, ugyancsak 2. az U 23 EB-n Antalya-ban.

 

Az Ungvári fivérek érmeket hoztak Világkupa – Grand Slam és Grand Prix – versenyekről, mindketten tagjai voltak a 2009-ben csapat Európa Bajnoki címet nyert magyar válogatottnak.

 

A 2010. évi Bécsi Európa Bajnokságon Ungvári Attila bronzérmes, Ungvári Miklós ezüstérmes. A Tokiói VB-n Ungvári Miklós 7., Ungvári Attila 9. helyezett. A Budapesti Masters Világbajnokságon Bíró Tamás M-3 73 kg-ban világbajnoki címet nyert, ugyanitt Bíró Norbert az M-2 60 kg-ban 7. helyezett. Ungvári Attila Európa Bajnoki címet nyert az U 23 EB-n Sarajevoban.

 


 

 


 

 

Ungvári Miklós olimpiai ezüstérmes, egy jukó döntött

 

2012. 09. 02.
 
 
Hát ez nem IGAZ!!!
 
Ezüst?????????????????????
Hát nem is tudom.
Itt vagyunk mind.
Még is csak jóóóó ez az ezüst.
Még is megérte. Már megint repülök
 
 

 

FORRÁS:  www.nemzetisport.hu

 

Ezüstvasárnap, Ungvári módra: Ungvári Miklós két villámgyőzelem után nagy csatában a szlovén Rok Draksicot is felülmúlta a londoni olimpián a 66 kg-os súlycsoportban, majd a legjobb nyolc között a lengyel Pawel Zagrodnik ellen is nyert, és bejutott az elődöntőbe. Itt a spanyol Uriarte ellen győzött jukóval, a fináléban ellenfele a grúz Lasa Savdatuasvili volt. Egy korai jukó döntött a grúz javára, Ungvári a magyar cselgáncssport harmadik ezüstérmét szerezte meg az olimpiai játékokon egész napos parádés menetelése után.

 

Ungvári ezüstérmes lett Londonban (Fotó: Szabó Miklós)

 

Ungvári Miklós nem panaszkodhatott a sorsolásra, hiszen először az afgán Adzsmel Faizzada, majd a belize-i Eddermys Sanchez került az útjába, és a magyar versenyzőnek a két meccs összesen nem vitte el egy percét: előbbit 16, utóbbit 19 másodperc után győzte le ipponnal.

 

 

Ungvári menetelése Szabó Miklós kollégánk és a Reuters képein
(Fotó: Szabó Miklós, Darren Staples)

 

Várható volt, hogy a szlovén Rok Draksic sokkal nehezebb ellenfél lesz, hiszen ő korábban kétszer is legyőzte Ungvárit. A felek tényleg keményen gyűrték egymást, végül az döntött, hogy a szlovént kétszer figyelmeztették, ez pedig egy jukóval ért fel. Draksic ezt pedig már nem tudta ledolgozni…

A nyolc között a lengyel Pawel Zagrodnik volt az ellenfél, aki háromszor is veszített a magyar cselgáncsozóval szemben, legutóbb a cseljabinszki Európa-bajnokságon. Az azonban intő jel lehetett, hogy Zagrodnik olyan neveket „takarított” el az útból, mint a tavaly világbajnoki ezüstéremig jutó brazil Leandro Cunha, vagy a 2005-ben a 60 kg-osok között Európa-bajnok örmény Armen Nazarjan.

Ungvári aktívan kezdett, és ennek következtében a lengyelt már egy perc után megintették. Ráadásul Zagrodnikot bő egy perccel a vége előtt újra figyelmeztette a mérkőzésvezető, ezzel Ungvári jukóelőnybe került, ezzel meg is nyerte a mérkőzést.

 

NÉVJEGY
Ungvári Miklós (1980. 10. 15.)
Versenyszám: férfi 66 kg
Egyesület: Ippon Judo Tatabánya SE
Olimpiai részvétel: 2004 (helyezetlen), 2008 (helyezetlen), 2012 (ezüstérmes)
Legjobb eredmények:
Olimpia: helyezetlen (2004., 2008.)
Világbajnokság: 3. (2005., 2007., 2009.)
Európa-bajnokság: 1. (2002., 2009., 2011.)

 

Háromszoros Európa-bajnokunk a spanyol Sugoi Uriartéval csapott össze az elődöntőben, akivel eddig háromszor találkozott: legutóbb a cseljabinszki Európa-bajnokságon legyőzte, ám a bécsi kontinenstorna döntőjében és a rotterdami vb elődöntőjében ellenfele nyert.

 

A magyar fiú az egész nap tőle megszokott vehemenciával vetette bele magát a küzdelembe, s egy perc elteltével le is szorította ellenfelét, amiért egy jukót kapott. Bár a spanyol ezt követően próbálkozott, Ungvári rutinosan kontrázta a kísérleteit, s többször is a spanyol került meleg helyzetbe, végül azonban egyikből sem született újabb pont.

 

Ungvári az elődöntőben, a spanyol Uriarte ellen (Fotó: Reuters)

 


A végén a magyar fiú, előnye tudatában már okosan lopta a másodperceket is, amelyek elfogytával a döntőbe jutását ünnepelhette. Finálébeli ellenfele a grúz Lasa Savdatuasvili volt, aki a döntőben egy jukóval hamar vezetést szerzett Ungvári ellen. Három perccel a vége előtt még mindig ez az egyetlen jukó állt az eredményjelzőn, közben Ungvári szabálytalan technikáért intést is kapott. A magyar cselgáncsozónak kellett kezdeményeznie, de újabb perc telt el – először volt a nap folyamán hátrányban. és a grúz minden kísérletét hárította.

 

Az utolsó percre még mindig Savdatuasvili-vezetéssel fordultak a mérkőző felek, az idő nagyon fogyott, Ungvári meg hiába próbálkozott, nem tudott dobásból pontot szerezni. Maradt a földharc, peregtek a másodpercek – tizenhárom másodperccel a vége előtt állásból folytatták. Savdatuasvili menekült – sikerrel – és győzött, ezzel olimpiai bajnok lett – Ungvári Miklós egész napos pazar szereplés után a finálét elveszítette, de ezüstérme így is csodálatos teljesítmény.

A magyar cselgáncssportnak korábban három olimpiai döntőse volt, mindhárom 1992-ben. Kovács Antal győzött, Csák József és Hajtós Bertalan ezüstérmet szerzett – az újabb finalista az ezüstök számát gyarapította. A magyar olimpiai küldöttség egyelőre egy ezüst- és egy bronzéremmel áll, Ungvári illetve a szintén dzsúdós Csernoviczki Éva révén

 

 

Ungvári Miklós ezüstérmes

 

 

A 66 kg-os Ungvári Miklós ezüstérmet szerzett vasárnap a londoni olimpia cselgáncstornáján.

Az első két meccsét a várakozásoknak megfelelően simán hozta, a legjobb nyolc közé jutásért azonban már keményebb feladat várt rá: a szlovén Rok Draksic személyében.
Nagy csatában őt is sikerült legyőzni, majd a negyeddöntőben a lengyel Zagrodnik sem tudta Bíró Tamás tanítványát feltartóztatni, így Ungi bejutott a legjobb négy közé!
Tizenhat évvel ezelőtt, az 1996-os atlantai olimpián vívhatott legutóbb elődöntőt magyar judós...

Az első összecsapásra az afgán Faizzada ellen került sor. Az ellenfél – aki a Nemzetközi Olimpiai Bizottság rendkívüli szabadkártyájával került a mezőnybe – láthatóan borzasztóan örült annak, hogy szerepelhet a londoni olimpián, még akkor is telefonát szurkolóival, amikor a beszólításra várakozott Ungvári oldalán. A tatamin aztán csak tizenhét másodperc jutott neki, a Tatabánya SC-Ippon Judo 66 kilós klasszisa ipponnal jutott be a legjobb harminckettő közé.

A második meccsre sem kellett soká várni. A belize-i Sanchez már nem telefonálgatott, az övét is tisztességesebben megkötötte, mint az afgán versenyző, ennek ellenére kevesebb ideig húzta, őt tizenöt másodperc alatt intézte el Ungvári Miklós.

A legjobb nyolc közé jutásért egy igen kellemetlen ellenfél következett: a világbajnoki ötödik helyezett, kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes szlovén Rok Draksic, aki legutóbbi két összecsapását megnyerte a magyar judós ellen, 2012-ben a tuniszi Grand Prix döntőjében, illetve az idén áprilisban, a cseljabinszki Eb bronzmeccsén kerekedett felül.

Elérkezett az idő a visszavágásra! Ezt Ungi is így gondolta! Felvette Draksic harcos stílusát, és ráerőltette az akaratát. Előbb a sok "maszatolás" miatt mindkettejüket intették, majd passzivitás miatt Draksic kapott büntetést. Ez a jukónyi előny ki is tartott a végéig, bár közben több ígéretes indítást is láthattunk Ungváritól. A rutinos magyar judós a sorsdöntő győzelem után sem állt meg nyilatkozni, leszegett fejjel ment tovább az útjára.

Amelyet a negyeddöntőben a lengyel Pawel Zagrodnik keresztezett. Az U23-as Európa-bajnoki ezüstérmes ellenfél váratlanul került az olimpiai mezőnybe, hiszen a lengyelek első számú 66 kilósa, Tomasz Kowalski súlyos motorbalesetet szenvedett. Zagrodnik is kvalifikációs helyen állt a ranglistán, így beugorhatott sérült honfitársa helyett. Ha már beugrott, alaposan fel is forgatta az ágát: előbb nagy meglepetésre kiütötte a kétszeres vb-ezüstérmes brazil Cunhát, majd aranypontos meccsen egy intéssel felülmúlta a korábbi Európa-bajnok örmény Nazarjant is.

Ungvári Miklós korábban három világversenyen is találkozott Zagrodnikkal, a 2009-es rotterdami világbajnokságon, illetve a tavalyi isztambuli és az idei cseljabinszki Eb-n is a magyar csillag nyert.

A londomi judócsoda folytatódik: a spanyol Uriarte sem tudott ellenállni, Ungvári Miklós így bejutott a döntőbe, ahol a a grúz Lasa Savdatuasvilivel mérkőzött.

A háromszoros vb-bronzérmes és Európa-bajnok magyar versenyző a fináléban a nála 11 évvel fiatalabb, junior Eb-első grúz Lasa Savdatuasvili ellen lépett tatamira, aki már a felnőttek között is letette névjegyét idén egy Eb-bronzzal. Ungvári afgán, belizei, szlovén, lengyel és spanyol, míg riválisa chilei, francia, brit és japán dzsúdóson keresztül jutott a döntőbe.
Savdatuasvili az egész nap folyamán rendkívül agresszívan küzdött, a világbajnok japán Ebinuma Maszasit ipponnal verte az elődöntőben.

A rutin és a fiatalság összecsapására telt ház, 8000 néző volt kíváncsi az ExCeL központ cselgáncstermében.
Savdatuasvili rendkívül vehemensen, szinte vadul támadott, egy perc múlva pedig jukót érő levitellel megszerezte a vezetést.
Ungvári a földön megpróbálta megkontrázni, de nem sikerült. Két perc elteltével a japán vezetőbíró intette a magyar versenyzőt.
Ungvári innentől folyamatosan támadott, több ígéretes akciója is volt, de egyikért sem kapott pontot.
A földön hiába próbált fogást találni a grúzon, az nagyon jól védekezett, s megőrizte előnyét az ötödik perc végéig.

A cselgáncsozó Ungvári Miklós reméli, hogy majd tud örülni az olimpiai ezüstéremnek, amelyben úgy érzi, két évtized munkája fekszik.
"Szeretném megköszönni az edzőmnek, Bíró Tamásnak, akivel az elmúlt fél évben gyakorlatilag együtt éltünk, azt a két évtizedes munkát, amelynek ez az olimpiai ezüstérem az eredménye" - nyilatkozott az elvesztett vasárnapi döntő után a 66 kg-os dzsúdós. "A családomnak, édesanyámnak, testvéreimnek is szeretném megköszönni, akik kijöttek ide szurkolni nekem, s elnézést, ha a nap végére csalódást okoztam, nem ezt akartam."

A tatabányai versenyző a fináléról elmondta, számított rá, hogy az elején a grúz Lasa Savdatuasvili azonnal támadóan lép fel.
"Az előző meccsekről tudtuk, hogy az utolsó másfél percre el fog fáradni, de bevallom, nekem sem volt könnyű, én is elfáradtam" - mondta a 31 éves Ungvári, hozzátéve, reméli, majd tud örülni az olimpiai ezüstéremnek. "Hajtós Bertalan számára a mai napig fájó emlék az elvesztett olimpiai döntő, még most is könnyes szemmel mesél róla. Nekem is az egész életemre bennem lesz, hogy nem tudtam nyerni, pedig itt voltam a siker kapujában, de nem tudtam belépni Kovács Antal mellé."

Bíró Tamás szerint Ungvári fantasztikusan dolgozott egész nap.
"Neki 2008-ban kellett volna olimpiát nyernie, akkor volt a topon. Már nem egy fiatal versenyzőről van szó, sokat kell fogyasztania, s összeakadt egy fiatal csikóval, aki nagyon jó napot fogott ki. Nem vagyok elégedetlen, de Miklós igen. Az elmúlt két olimpián nem volt szerencséje, most igen, nagyon sok nagyágyú elhullott menet közben. Az elmúlt egy évben olyan lelkiállapotban volt a testvére és magánéleti okok miatt, hogy nagyon nehéz volt felrázni."
Ungvári Miklós testvérét, a szintén válogatott cselgáncsozó Attilát doppingvétség miatt eltiltották tavaly, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a héten részben tisztázta a vádak alól.

Ungvári olimpiai ezüstérmével megkoronázta pályafutását, és - a szintén dzsúdós Csernoviczki Éva szombati bronza után - a magyar küldöttség második érmét szerezte a XXX. nyári játékokon. London előtt legutóbb magyar dzsúdós 20 éve, az 1992-es barcelonai játékokon állhatott dobogóra, akkor egy arany-, két ezüst- és egy bronzérem volt a mérleg.

(Forrás: judoinfo/MTI)

 

Szerkesztő: Einreinhoff Laura | Forrás: MTI
 
2012. 07. 29. 19:37

A cselgáncsozó Ungvári Miklós reméli, hogy majd tud örülni az olimpiai ezüstéremnek, amelyben úgy érzi, két évtized munkája fekszik.

 

https://fbcdn-sphotos-a.akamaihd.net/hphotos-ak-ash4/185829_476358099055608_326444003_n.jpg
"Szeretném megköszönni az edzőmnek, Bíró Tamásnak, akivel az elmúlt fél évben gyakorlatilag együtt éltünk, azt a két évtizedes munkát, amelynek ez az olimpiai ezüstérem az eredménye" - nyilatkozott az elvesztett vasárnapi döntő után a 66 kg-os dzsúdós. "A családomnak, édesanyámnak, testvéreimnek is szeretném megköszönni, akik kijöttek ide szurkolni nekem, s elnézést, ha a nap végére csalódást okoztam, nem ezt akartam."

A tatabányai versenyző a fináléról elmondta, számított rá, hogy az elején a grúz Lasa Savdatuasvili azonnal támadóan lép fel.

"Az előző meccsekről tudtuk, hogy az utolsó másfél percre el fog fáradni, de bevallom, nekem sem volt könnyű, én is elfáradtam" - mondta a 31 éves Ungvári, hozzátéve, reméli, majd tud örülni az olimpiai ezüstéremnek. "Hajtós Bertalan számára a mai napig fájó emlék az elvesztett olimpiai döntő, még most is könnyes szemmel mesél róla. Nekem is az egész életemre bennem lesz, hogy nem tudtam nyerni, pedig itt voltam a siker kapujában, de nem tudtam belépni Kovács Antal mellé."

Bíró Tamás szerint Ungvári fantasztikusan dolgozott egész nap.

"Neki 2008-ban kellett volna olimpiát nyernie, akkor volt a topon. Már nem egy fiatal versenyzőről van szó, sokat kell fogyasztania, s összeakadt egy fiatal csikóval, aki nagyon jó napot fogott ki. Nem vagyok elégedetlen, de Miklós igen. Az elmúlt két olimpián nem volt szerencséje, most igen, nagyon sok nagyágyú elhullott menet közben. Az elmúlt egy évben olyan lelkiállapotban volt a testvére és magánéleti okok miatt, hogy nagyon nehéz volt felrázni."

Ungvári Miklós testvérét, a szintén válogatott cselgáncsozó Attilát doppingvétség miatt eltiltották tavaly, a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) a héten részben tisztázta a vádak alól.

Ungvári olimpiai ezüstérmével megkoronázta pályafutását, és - a szintén dzsúdós Csernoviczki Éva szombati bronza után - a magyar küldöttség második érmét szerezte a XXX. nyári játékokon. London előtt legutóbb magyar dzsúdós 20 éve, az 1992-es barcelonai játékokon állhatott dobogóra, akkor egy arany-, két ezüst- és egy bronzérem volt a mérleg.

 

 

 

 

Olimpiai ezüstérmesünk, UNGVÁRI MIKLÓS  és edzője,

BÍRÓ TAMÁS életrajza, a ceglédi judo klub története is

megtalálható a könyvben.

MEGRENDELHETŐ:

judobook@gmail.com

2000 Ft

180 oldal

könyv

Plavecz Tamás - Bíró Norbert

Új Judo Kisenciklopédia

Cegléd, 2012

Tartalomból:

Kodokan judo története....................7

Jigoro Kano élete............................14

A magyar judo története................17  

 A magyar judo versenyzés úttőrői.23

 Világbajnokságok......................... 30            

 Olimpiai Játékok 1964-2008.........55

 Japán-magyar kislexikon..............72

 A Magyar Judo Szövetség övvizsga anyaga......139

A judo korosztályai............................................150

 Judo a paralimpiákon.......................................152

 A ceglédi judo 35 éve.......................................164

Magyar-japán judo szakszótár.........................174

 Források..........................................................180

 

 

Judó toborzó
 
A Restart-CVSE Judo szakosztálya keresi kiváló versenyzőinek:
 
• Szabó Brigitta Junior Világ- és Európa-bajnok
 
Ungvári Miklós 3x Európa-bajnok, 3x világbajnoki
 
   bronzérmes
 
   Olimpiai ezüstérmes, 2012
 
• Bíró Norbert paraolimpiai bronzérmes, Európa-bajnok
 
• Ungvári Attila EB-bronzérmes, U23 Európa-bajnok
 
   utódait, fiúkat és lányokat.
 
Jelentkezés: a CVSE Sportcsarnok földszinti nagytermében

(Cegléd, Damjanich u. 3.)
 
6-9 évesek: hétfő, szerda 17.30-18.30
10-14 évesek: hétfő, szerda, péntek 16.00-18.00
 
Vezető edző: Bíró Tamás mesteredző V. DAN

edző: Mester Dániel judo mester I. DAN

tanfolyam vezető: Bíró Norbert judo mester III. DAN

 

 

 

 




 

 

 


 

 

 

Ceglédi Judo hírek, sikerek!

Keliger bronz a Junior OB-n
 
Négy fő vett részt ceglédi részről az idei Országos Bajnokságon, amit Piliscsabán rendeztek. Az 52 kg egyik esélyese volt Keliger Bernadett a RESTART-CVSE reménysége. Sajnos Bernadett két nappal a verseny előtt belázasodott, így a már lekínlódott 5kg-os fogyasztás ellenére nem tudott 52kg-ban indulni. A verseny napján már nem volt láza, egy súllyal feljebb indult és kiválóan teljesített. Bernadett csak a későbbi bajnok Szabótól kapott ki felemás bírói döntéssel, a lehető legminimálisabb különbséggel az elődöntőben. A harmadik hely így bravúrosnak mondható.
Nyuszi-fül kupa
 
A legfiatalabbak és a kezdő diák, serdülő versenyzők részére rendezett versenyt, a RESTART-CVSE judo szakosztálya, a CVSE Damjanich úti csarnokában. A nyolcvan induló közül negyven ceglédi judoka csapott össze. Gratulálunk mindenkinek!
Eredmények:
• Aranyérmesek:
Kiss Olivér, Vég Milán, Vas Barnabás, Sípos István, Kőgyesi Gábor, Bogár Richárd,Szegedi Dániel, Határ István, Vég Zsombor.
• Ezüstérmesek:
Abonyi-Prazsák Jázmin, Klein Dorina, Dobos Levente, Veres Huba, Ságodi Nándor, Nagy Olivér, Zellei Levente, Virág Martin, Détári Dániel, Száraz Lőrinc, Hegyi Gergő, Gór Dániel, Nagy Félix, Ócsai Ádám.
• Bronzérmesek:
Motollai Márkó, Fabók Richárd, Hajdú Lili, Bodóczky Anita, Kakukk Ákos, Hajdú Kornél, Kiss Milán, Török Gergő, Boldizsár Odin, Király Zoltán, Újszászi Simon, Egyed Szabolcs, Majoros Bence, Kalló Viktor, Szendrei Dávid, Kis Olivér
 
 
Három arany a Szentkirályi Kupán!
Vasárnap rendezték Kecskeméten az immár hagyományos Szentkirályi Kupa nevezetű nemzetközi utánpótlás versenyt. A több mint 400 induló között, a RESTART-CVSE judo szakosztályát hatan képviselték. A fiatalok kitettek magukért, hárman is a dobogó tetejére verekedték magukat.
Eredmények:
Diák „C” korosztály:
Leány 30kg: I. helyezett Klein Dorina
Fiú 33kg: I. helyezett Szegedi Dániel, VII. helyezett Hegyi Gergő
Fiú 39kg: VII. helyezett Sebestyén Krisztián
Diák „B” korosztály:
Fiú 35kg: I. helyezett Pálinkás Milán
Szintén vasárnap rendezték a Serdülő Országos Diákolimpiát az UTE Megyeri úti csarnokában. Itt is hat ceglédi judoka mérlegelt, közülük a két első éves szerepelt jobban. Tamasi Szandra és Árvai Péter álhatott dobogóra, míg Zsoldos Ádám döntőbe jutásért vívott mérkőzésen nagy lehetőséget szalasztott el.
Eredmények:
Serdülő:
Leány 36kg: III. helyezett Tamasi Szandra
Fiú 45kg: V. helyezett Zsoldos Ádám, VII. helyezett Kovács Milán
+81kg: III. helyezett Árvai Péter
RESTART-CVSE Judo Szakosztály
Érmek, sikerek!
Ifjúsági Országos Bajnokságot rendeztek az UTE Megyeri úti csarnokában. A több mint 200 induló között négy ceglédi judoka képviselte színeinket. Mind a négyen serdülőkorúak, így nagy elvárás nem volt velük szemben. A legközelebb az éremhez Tamasi Szandra állt, de végül nem bírt 7-8kg-mal nehezebb riválisával szemben, így éppen lecsúszva a dobogóról negyedik helyen végzett a női 40kg-ban.
Veszprémben meghívásos versenyt, a Domonkos László Emlékversenyt rendezték. Domonkos László a veszprémi judo megalapítója volt, aki ráadásul Cegléden is edzősködött utolsó éveiben. A szakosztályt a Cegléden élő és judozó Zsoldos Ádám képviselte, aki nagyapja emlékéhez méltón harmadik hellyel, így éremmel zárta a rangos viadalt.
Gyomaendrődön a legkisebbek vettek részt a regionális versenyen. Három indulónk közül Ságodi Nándor és Török Gergő ezüstérmet szerzett, míg Motolai Márkó ötödik helyezést ért el.
Magyar Köztársaság Kupa sikerek judoban!
 
Egymást követik a különböző korosztályok, Magyar Köztársaság Kupa küzdelmei. A felnőtt MKK-n, melyet az UTE-ban rendeztek, négy fő képviselte a RESTART-CVSE Judo szakosztályát. A női 52kg-ban Keliger Bernadett ezüstérmet, míg 63kg-os Janovszki Helga bronzérmet nyert. Szintén harmadik lett az ezúttal nem fogyasztó, így 66kg-ban induló Majer Tibor is. A Junior MKK-n Piliscsabán a három ceglédi induló közül az egy súlycsoporttal feljebb 57kg-ban induló Keliger Bernadett lett harmadik, míg a diák A, B MKK-n a 240 főt felvonultató mezőnyben kiválóan szerepeltek a ceglédi judokák. A négy indulóból hárman is dobogón végeztek. Ócsai Sándor 33kg-ban, Végh Zsombor 50kg-ban lett bronzérmes, míg Pálinkás Milán 35kg-ban nem talált legyőzőre, négy győzelemmel szerezte meg az aranyérmet.
CVSE Judo Szakosztály
 
Számos versenyen, eseményen vettek részt az elmúlt héten a RESTART-CVSE judosai. Majer Tibor a szibériai Tyumen-ben vett részt az U23-as Európa Bajnokságon. A 60kg-os versenyzőnknek sajnos csak 1 meccs jutott, ukrán riválisa állította meg. Örömteli volt viszont, hogy négy olyan judos lett Európa Bajnok, aki három héttel korábban a ceglédi nyílt U23-as OB-on is indult.
A II. Newaza OB-on Vincze Gábor indult és második helyezett lett a 81kg-os súlycsoportban.
Keliger Bernadett a leányvár női felnőtt, illetve junior csapatával nyert csapatbajnoki címet, míg a főiskolás OB-on taroltak versenyzőink.
Eredmények:
Női 52kg-ban: I. helyezett Majer Klaudia, 57kg-ban: I. helyezett Keliger Bernadett
Férfi 73kg-ban: I. helyezett Nagy Ádám, 90kg-ban: II. helyezett Zombori Lajos
Sikerek itthon és külföldön
Romániai Szatmárnémetiben rendezte a helyi Unio Judo Klub a hagyományos meghívásos judoversenyét. A RESTART-CVSE Judo szakosztályát 3 fő képviseelte, közülük ketten a dobogó legfelső fokára verekedték magukat.
Eredmények:
U15 Leány 32kg: I. helyezett Tamasi Szandra
Fiú 42kg: I. helyezett Kovács Milán
Fiú 45kg: V. helyezett Simoncsik Zoltán
Baja adott otthont az idei Diák „C” Országos Bajnokságnak. A legkisebb korosztály (10 évesek) versenyén 164 judoka mérlegelt. A ceglédi judosok négy fővel indultak a rangos viadalon, amelynek erejét mutatja, hogy három győztes mérkőzéssel is „csak” hetedik tudott lenni a 30kg-os Meleg Dániel, ahogy szintén hetedik lett 36kg-os Ócsai Ádám. Ebben a súlycsoportban született a ceglédi különítmény egyetlen érme. Pálinkás Milántól előzetesen is érmet vártak az edzők. A döntőig három ippon győzelemmel jutott el, ott azonban fejet kellett hajtania egri riválisa előtt, s így ezüst érmet szerzett.
Újabb két országos bajnoki cím
 
Kecskeméten rendezték a hagyományos Zsoldos Zsolt emlékversenyt, ahol a gyermek, diák és serdülő korosztályú versenyzők küzdöttek meg az érmekért. A közel négyszáz induló között tíz ceglédi judoka is tatamira lépett. Különösen a gyermek korosztályban volt sűrű a mezőny. A fiatalok jól szerepeltek, négy éremmel tértek haza.
Eredmények:
Gyermek: Fiú 30kg: III. helyezett Szegedi Dániel, 40kg: III. helyezett Száraz Lőrinc
Diák „C” korosztály: Fiú 30kg: III. helyezett Meleg Dániel, 33kg: IV. helyezett Ócsai Sándor, 36kg: V. helyezett Pálinkás Milán
Serdülő Fiú 50kg: II. helyezett Simoncsik Zoltán
Másodosztályú Országos Felnőtt Bajnokságot rendeztek Újpesten. A versenyen bárki részt vehetett, kivéve az I. osztályú OB 1-5. helyezettjeit. A RESTART-CVSE Judo szakosztályát két fő képviselte. Kiválóan szerepeltek, hisz mind Zombori Lajos a férfi 90kg-ban, mind Ungvári Zoltán a férfi 73kg-ban bajnoki címet szerzett.
Majer Tibor felnőtt Országos Bajnok!
 
Kecskemét adott otthont az idei Felnőtt I. osztályú férfi, női Országos Bajnokságnak. Az előzmények igen csak kedvezőtlenek voltak. A ceglédi csapatból az előző évben OB-ot nyert a két Ungvári testvér sérülés, illetve eltiltás miatt nem indulhatott. Szintén sérülés miatt nem versenyezhetett még a tavalyi OB-on ezüstérmet szerzett Janovszki Helga. A RESTART-CVSE Judo szakosztálya, Így 5 fővel szállt harcba az érmekért. Az női 57kg-ban szereplő Keliger Bernadett rögtön a későbbi győztes Szabó Katinkával kezdett (vereséggel), utána azonban három győzelemmel bronzérmet nyert. A 73kg-ban három ceglédi is mérlegelt, de ezúttal csak a VII. helyig jutott két győzelem, két vereséggel Mester Dániel és Ungvári Zoltán.
A férfi 60kg-ban Majer Tibor is „belehúzott” a sorsolásnál, a címvédő bajai Hammer Erikkel kezdett. A mérkőzés elején Tibor rögtön leszorította ellenfelét, a három bíró azonban érthetetlen módon ezt nem adta meg. A mérkőzés utáni videó visszanézés egyértelműen Bíró Tamás edző reklamálásának jogosságát támasztotta alá. Ez a közjáték azonban hál Istennek nem billentette ki a ceglédi fiút és egy gyönyörű belső combdobással iponnal verte ellenfelét.  A bírói nyomás a következő fordulóban is megmaradt. Kecskeméti ellenfelét a hosszabbítással együtt 8 perc alatt sem intették a bírók, holott végig menekült. Tibor azonban nem hagyta, hogy a bírók elcsalják a mérkőzést és nagy valószínűséggel bírói döntéssel az ellenfelet juttassák tovább. Kettő másodperccel a vége előtt egy waza-ari értékű dobással megnyerte a mérkőzést. A fináléban a pécsi Gard ellen volt a legkönnyebb dolga. Első perc végén egy Yuko-s dobással szerzett vezetést, majd a mérkőzés közepén nagy belső horog iponnal szerezte meg a győzelmet és egyben az Országos Bajnoki aranyérmet. Tibinek nem sok ideje marad a pihenésre, kedden már indul Tyumen-be (RUS), ahol pénteken áll tatamira az U23-as Európa Bajnokságon.
Szekszárdon rendezték az idei serdülő „A” Országos Bajnokságot, ahol három ceglédi judoka képviselte a RESTART-CVSE színeit. A fiatalok  az előzetes várakozásnak megfelelően szerepeltek. A 40kg-os fiúk között Kovács Milán két győzelem, két vereséggel az V. helyen végzett. Leány 36kg-ban, a diák korosztályban Országos Bajnoki címet nyert Tamasi Szandra, ezúttal is kiválóan szerepelt. Végül harmadik helyen végzett és a fényesebb éremhez sem sok hiányzott.
Bajai OB
Baján rendezték az idei Serdülő Országos bajnokságot, ahol a ceglédi RESTART-CVSE versenyzői ismét kitettek magukért.
Árvai Péter saját korosztályában már Országos Bajnoki aranyéremmel büszkélkedhet és most az idősebbek között is dobogóra állhatott.

Eredmények:
• 48kg-ban: V. helyezett Simoncsik Zoltán
• +70kg-ban: III. helyezett Árvai Péter
U23-as nyílt OB a Városi Sportcsarnokban

A Városi Sportcsarnok az elmúlt 20 évben számos rangos judo versenynek adott már otthont, ezek közül az egyik legrangosabb a hétvégi U23-as Országos Bajnokság volt. A viadalon, ami nyílt verseny volt, négy ország 114 judosa mérlegelt, köztük olyan sztár is, mint az Európa Bajnok Joó Abigél.
Az eseményen - amelyet Földi László polgármester úr nyitott meg – a rendező RESTART-CVSE szakosztályát 4 fő képviselte. Az előzetes esélyeknek megfelelően legjobban a 60kg-os címvédő Majer Tibor szerepelt, aki a döntőig ezúttal is eljutott, ott azonban nem bírt a bolgár válogatott Gercsev-vel,  így második helyen zárt. Nem sok hiányzott az éremhez Keliger Bernadettnek sem, aki csak bírói döntéssel kapott ki a bronzmérkőzésen.
A szakosztály vezetősége ezúton is szeretné megköszönni minden támogató és közreműködő segítségét a színvonalas verseny sikeres lebonyolításában!
Eredmények:
• Férfi 60kg: II. helyezett Majer Tibor
• Férfi 73kg: VII. helyezett Nyíkes Marcell
• Női 57kg: V. helyezett Keliger Bernadett

Pakson az Atom Kupa keretében rendeztek Diák „C” Magyar Köztársaság Kupát, ahol a fiú 36kg-ban Pálinkás Milán három győzelem és egy vereséggel a harmadik helyen végzett.
Két Országos Bajnoki cím
 
Győrszentiványban rendezték hétvégén a Diák „A” és „B” korosztályos országos bajnokságot. 250 fő induló között ketten képviselték a RESTART-CVSE Judo szakosztályát. A mondás most is igaznak bizonyult, „nem a mennyiség, hanem a minőség a fontos”, hiszen mindketten megnyerték súlycsoportjuk küzdelmét, s így országos bajnoki címet is nyertek. Tamasi Szandra és Árvai Péter, így mindhárom idei fontos versenyét (Diákolimpia, MMK, Magyar Bajnokság) megnyerte.
Eredmények:
• Diák „A” OB Leány 32 kg: I. helyezett Tamasi Szandra
• Fiú +66kg: I. helyezett Árvai Péter

Budomagazin.hu

 

 

Cikk nyomtatása: http://www.budomagazin.hu/cikk.4619.parizs_bevetelere_indulnak_judosaink.html
Az előzetes nevezések alapján 136 ország 949 versenyzője lép tatamira a francia fővárosban
2011. augusztus 18.

Párizs bevételére indulnak judósaink

Augusztus 23. és 28. között rendezik meg az idei judo világbajnokságot, az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik legfontosabb, legtöbb pontot adó eseményét - magyar érem-reményekkel.


27. FÉRFI ÉS 18. NŐI
JUDO
VILÁGBAJNOKSÁG,
PÁRIZS


REKORDMEZŐNY A FRANCIA FŐVÁROSBAN
Augusztus 23. és 28. között rendezik meg az idei judo világbajnokságot, az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik legfontosabb, legtöbb pontot adó eseményét. A párizsi világbajnokságon hatalmas mezőny vesz részt, az előzetes nevezések alapján 136 ország 949 versenyzője lép tatamira! (Ez újabb rekord, egy esztendeje Tokióban 842 judós szerepelt…)
A magyar színeket tizenhárom judós képviseli, többen közülük éremeséllyel indulnak harcba.
A résztvevőink közül hat sportolónkat (Ungvári Miklóst, Bor Barnát, Csernoviczki Évát, Karakas Hedviget, Mészáros Anettet és Joó Abigélt) jegyzik a legjobb tíz között a világranglistán, s öt indulónk (Ungvári Miklós, Hadfi Dániel, Karakas Hedvig, Baczkó Bernadett és Mészáros Anett) állhatott már világbajnoki dobogón.



AZ EURÓPAI JUDO NAGYHATALOM
Franciaország kétség kívül a judo európai nagyhatalma, több mint 600 ezer francia judózik rendszeresen, a sportág nemzetközi tornáit rendre zsúfolt lelátók előtt rendezik, a párizsi Bercyben ezúttal is minden napra több mint tízezer vendéget várnak. Párizs 1961, 1979, 1982 és 1997 után ötödik alkalommal rendezhet világbajnokságot, a mieink számára nem ez a legsikeresebb helyszín, eddig mindössze egy vb-érmet sikerült a francia fővárosban szerezni, Varga Imre (+95 kg, 1979) révén.

VILÁGBAJNOKI SIKERSOROZAT
A magyar judósok a legutóbbi négy világbajnokságon remekül szerepeltek, az összes magyar világbajnoki érem felét ebben az időszakban szerezték! 2005-ben Kairóban Braun Ákos világbajnok lett, Ungvári Miklós pedig bronzérmet nyert. A 2007-es olimpiai kvalifikációs vb-n Rio de Janeiróban Ungvári Miklós, Hadfi Dániel, Baczkó Bernadett és Mészáros Anett egyaránt bronzérmet szerzett. 2009-ben Rotterdamban Mészáros Anett a dobogó második, Ungvári Miklós és Karakas Hedvig pedig a harmadik fokára állhatott, tavaly pedig Tokióban Mészáros Anett lett újra ezüstérmes.

MAGYAR SIKEREK AZ EURÓPA-BAJNOKSÁGON
Jól szerepelt a magyar válogatott az idei isztambuli Európa-bajnokságon, ahol Ungvári Miklós harmadszor is kontinensbajnok lett, míg Csernoviczki Éva és Bor Barna a dobogó második fokára állhatott. Párizsi indulóink többsége 2011-es Grand Slam-, Grand Prix- vagy Világkupa-éremmel, érmekkel a háta mögött érkezik a párizsi tornára. A jó szereplés nagyon fontos lenne az olimpiai kvalifikáció szempontjából: jelenleg nyolc versenyzőnk áll ötkarikás indulást érő helyen a világranglistán, ők tovább erősíthetik pozícióikat, míg a többiek előrébb léphetnek az áhított cél felé.

MAGYAR VÁRAKOZÁSOK A PÁRIZSI VILÁGBAJNOKSÁG ELŐTT
„Vegyes várakozásokkal tekintünk a világbajnokság elé, miután ez a viadal is olyan lesz még, amelyen súlycsoportonként országonként ketten is indulhatnak – mondta dr. Tóth László, a Magyar Judo Szövetség elnöke. – Reméljük, utoljára kerül erre sor, mert ez nekünk semmiképpen sem előnyös. A hazai közvélemény már az olimpiára készül, s elképzelhető, hogy a fentiek miatt a párizsi eredmények nem a valós állapotokat és az olimpiai elvárásokat tükrözik majd. Mindemellett két-három éremmel szeretnénk majd hazatérni, ez benne is van a csapatban, és nyugodt olimpiai felkészülést biztosítana a magyar válogatott számára.

Minden idők legnehezebb és legkeményebb világbajnoksága lesz a párizsi, a hatalmas, csaknem ezer fős indulói létszám is mutatja, hogy a judo az egyik legelterjedtebb sport, akad olyan súlycsoport, amelyben száznál többen indulnak majd, vagyis akár hét-nyolc győztes meccs kell a világbajnoki aranyéremhez. Ami a sportpolitikát illeti, az IJF kongresszusra azzal a javaslatunkkal érkezünk, hogy a súlycsoportonkénti két indulási lehetőséget töröljék el, illetve módosítsák úgy, hogy szakáganként a hét súlycsoportba legfeljebb tíz indulót jelölhessen egy-egy ország.”
„Az utolsó összetartás után elmondhatom, minden versenyzőnk, mind a tizenhárom indulónk egészségesen, várhatja a párizsi küzdelmeket – mondta Illyés Miklós szakágvezető. –, a felkészülésünk során talán csak Mészáros Anett Hamburgban elszenvedett könyöksérülése számított rendkívüli eseménynek, szerencsére már ő is rendbejött. Két érem megszerzését tűztük magunk elé. Az elmúlt évek világversenyein Ungvári Miklós, Bor Barna, Csernoviczki Éva, Karakas Hedvig, Mészáros Anett és Joó Abigél is bizonyított, érmeket szerzett, valamennyiük számára reális célkitűzés lehet a párizsi éremszerzés. Ugyanakkor mint minden világversenyen, ezúttal is számolnunk kell a sorsolás szeszélyével, azzal, hogy az országok két versenyzőt is indíthatnak egy-egy súlycsoportban, vagyis nagyobb, erősebb a mezőny, előfordulhatnak bírói tévedések is, illetve az új szabályokhoz is alkalmazkodni kell. Mindent összevetve a hat éremesélyesből kettő sikere optimális elvárás a részünkről.”
 
A szakvezető hozzátette: Nagy András olimpiai sportágfelelőssel már a verseny előtti héten Párizsba utaznak, ám a versenyzők és edzőik szakaszosan utazva, csak a küzdelmek előtti napokon érkeznek majd a francia fővárosba. Hasonló forgatókönyvet terveznek a 2012-es londoni olimpiára is, ám ezúttal nem főpróbáról van szó, elsősorban az anyagiak miatt nem utazik együtt a magyar válogatott.

PÁLYÁZAT A 2013-AS EB RENDEZÉSRE
A világbajnoksághoz kapcsolódóan rendezi meg kongresszusát az Európai Judo Szövetség (EJU), amely többek között a 2013-as Európa-bajnokság helyszínéről is döntést hoz.
„A 2013-as felnőtt egyéni és csapat Európa-bajnokság rendezési jogáért ellenfelünk lehet Németország, ahogyan a helyszínen még mások is jelentkezhetnek – folytatta dr. Tóth László. – Szeretnénk elérni, hogy Budapestre szavazzon a kongresszus, így az 1981-es debreceni Eb után újra otthont adhatnánk a sportág európai csúcseseményének.”

A VILÁGBAJNOKSÁG ÉLŐBEN ÉS FILMEN
A világbajnokság eredményeinek alakulását figyelemmel kísérhetik a világhálón (www.ippon.org), a televíziós közvetítés jogaival Magyarországon a DigiSport csatorna rendelkezik, amely a DigiSport Plusz műsorán a vb minden napján élőben sugározza az éremért zajló küzdelmeket, az adásokat az esti órákban a DigiSporton megismétlik. A televíziós társaság munkatársai a helyszínről számolnak majd be az eseményről, a kommentátor Baumstark Tibor lesz, míg Bencsik Róbert vezetésével egy órás film készül a mieink párizsi szerepléséről, amit szeptemberben a DigiSporton lehet majd megtekinteni.


A PROGRAM

Augusztus 23., kedd
Férfiak, 60 kg (címvédő: Risod Szobirov, üzbég; magyar induló: Burján László, UTE)
Férfiak, 66 kg (címvédő: Morisita Dzsunpej, japán; magyar indulók: Ungvári Miklós,MTK-Erzsébetváros)
Nők, 48 kg (címvédő: Aszami Haruna, japán; magyar induló: Csernoviczki Éva, Ippon Judo Tatabánya)
Augusztus 24., szerda
Férfiak, 73 kg (címvédő: Akimoto Hirojuki, japán; magyar indulók:–)
Nők, 52 kg (címvédő: Nisida Juka, japán; magyar induló: –)
Nők, 57 kg (címvédő: Macumoto Kaori, japán; magyar induló: Karakas Hedvig, Miskolci VSC)

Augusztus 25., csütörtök
Férfiak, 81 kg (címvédő: Kim Dzse Bum, dél-koreai; magyar indulók: Csoknyai László, Paksi Atomerőmű SE; ifj. Nagysolymosi Sándor, Kecskeméti JC)
Nők, 63 kg
(címvédő: Ueno Josie, japán; magyar induló: Baczkó Bernadett, KSI SE; Gáspár Eszter, Miskolci VSC)
Augusztus 26., péntek
Férfiak, 90 kg (címvédő: Iliasz Iliadisz, görög; magyar indulók: –)
Nők, 70 kg(címvédő: Lucie Decosse, francia; magyar induló: Mészáros Anett, Honvéd-Kipex)
Nők, 78 kg (címvédő: Kayla Harrison, amerikai; magyar induló: Joó Abigél, KSI SE)
Augusztus 27., szombat
Férfiak, 100 kg(címvédő: Anai Takamasza, japán; magyar indulók: Farkas Bálint, Honvéd-Kipex; Hadfi Dániel, Honvéd-Kipex)
Férfiak, +100 kg (címvédő: Teddy Riner, francia; magyar induló: Bor Barna, Paksi Atomerőmű SE)
Nők, +78 kg
(címvédő: Szugimoto Mika, japán; magyar induló: –)
Augusztus 28., vasárnap
Csapatverseny
Férfiak (címvédő: Japán; Magyarország nem indul)
Nők (címvédő: Hollandia; Magyarország nem indul)



VILÁGBAJNOKI ÉRMESEINK
ARANYÉRMESEK (2)
Kovács Antal (95 kg, 1993, Hamilton)
Braun Ákos (73 kg, 2005, Kairó)

EZÜSTÉRMESEK (5)
Bujkó Tamás (60 kg, 1983, Moszkva)
Hajtós Bertalan (71 kg, 1993, Hamilton)
Kovács Antal (100 kg, 2001, München)
Mészáros Anett (70 kg, 2009, Rotterdam)
Mészáros Anett (70 kg, 2010, Tokió)

BRONZÉRMESEK (13)
Varga Imre (+95 kg, 1979, Párizs)
Ozsvár András (open, 1981, Maastricht)
Ozsvár András (open, 1983, Moszkva)
Bujkó Tamás (60 kg, 1985, Szöul)
Bujkó Tamás (65 kg, 1987, Essen)
Csősz Imre (open, 1991, Barcelona)
Ungvári Miklós (66 kg, 2005, Kairó)
Ungvári Miklós (66 kg, 2007, Rio de Janeiro)
Hadfi Dániel (100 kg, 2007, Rio de Janeiro)
Baczkó Bernadett (57 kg, 2007, Rio de Janeiro)
Mészáros Anett (70 kg, 2007, Rio de Janeiro)
Ungvári Miklós (66 kg, 2009, Rotterdam)
Karakas Hedvig (57 kg, 2009, Rotterdam)
Tornazsák

Újabb jótékonysági koncert Ungvári Attiláért

 

 

2011. július 20. 18:45


Újabb jótékonysági koncertet tartanak jövő hétfőn a doppingvétség miatt eltiltott dzsúdós, Ungvári Attila javára Cegléden.

"Korábban bejelentettük, hogy tízmillió forintos nyomravezetői díj üti annak a markát, aki bizonyítékot szolgáltat Attila tisztázására - nyilatkozta szerdán az MTI-nek Ruttner György, az Európa-bajnoki bronzérmes sportoló ügyvédje. - Az összeg felét a ceglédi klub, a város vállalkozói, Bíró Tamás edző és jómagam adtuk össze. A július 7-én tartott első koncertből félmillió forint folyt be, ezt kívánjuk tovább gyarapítani a Még egy dobás Ungváriért című második rendezvénnyel. Azután amennyi végül összejött, felajánljuk a nyomra vezetőnek."


A jogi képviselő kifejtette, hogy a művelődési ház színháztermében sorra kerülő eseményen ezúttal a Rajkó zenekar, Sasvári Sándor és Mahó Andrea, továbbá Mága Zoltán lép fel. A művészek valamennyien lemondtak tiszteletdíjukról.


A Nemzetközi Cselgáncs Szövetség (IJF) 2013. március 7-ig eltiltotta a 73 kg-os súlycsoportban érdekelt Ungvárit - aki így nem indulhat a londoni olimpián -, mellékbüntetésként pedig törölte a Hungária Kupán kiharcolt első, a párizsi Grand Slam-viadalon elért második és a bakui Vk-n összehozott harmadik helyezését.


A 22 éves Ungvári Attilának januárban a bakui Világkupán, majd februárban a budapesti - neki aranyérmet hozó - Hungária Kupán adott mintájában találtak doppinglistás anyagokat, de elmondása szerint más valaki szándékosan rakott tiltott szereket italába. Ezért a szövetség feljelentést tett ismeretlen tettes ellen. Amikor kiderült, hogy Ungvári mintáiban doppingszereket találtak, bátyjával, Miklóssal és edzőjükkel, Bíró Tamással együtt önkéntesen hazugságvizsgálatnak vetette alá magát, amely az ártatlanságát támasztotta alá.


Taraba Sándor, az UTE ugyancsak 73 kg-os versenyzője - akit nem neveztek meg, de több alkalommal körülírtak mint olyat, akinek köze lehet az ügyhöz - ugyancsak poligráfos vizsgálatok eredményeivel kívánta cáfolni az ellene felmerült vádakat. Jogi képviselője májusban felsorolta a két hazugságvizsgálati eljárás során elhangzott, az érintettséget vizsgáló kérdéseket, leszögezve, hogy a 27 éves dzsúdós valamennyire nemmel válaszolt.

Ungvári doppingügye: Taraba Sándor tagad
 
Keddre tervezett sajtótájékoztatóján tárja a nyilvánosság elé bizonyítékait az Ungvári Attila dzsúdós megmérgezésével vádolt - bár eddig nem megnevezett - újpesti sportoló. Taraba Sándor a Népszavának azt mondta: a többi közt a vele készített hazugságvizsgálat eredményét tartalmazó poligráfos jegyzőkönyvet mutatják be.

A nyomozás elindulása óta négyen vettek részt hazugságvizsgálaton: Ungvári Attila és testvére Miklós, valamint edzőjük, Bíró Tamás, és egy negyedik ember, akinek nevét az ügyvéd nem árulta el, a Népszava pénteki számából azonban kiderül, Taraba Sándorról van szó. Ruttner azt mondta, hogy a poligráfos vizsgálaton átesett negyedik személy a fiziológiai reakciók szerint nem minden kérdésre adott őszinte választ, illetve egyazon kérdésre kétféle választ adott. Ruttner György szerint "ez a bizonyos személy" tudja, milyen módon került Ungvári Attila szervezetébe a doppingszer.

Stadler Endre ügyvéd a Népszavának azt mondta: a vád két esetben bizonyosodhat be. Ha a gyanúsított beismerő vallomást tesz vagy két-három szemtanú eskü alatt vallja, hogy látta, amikor a az illető beleszórta a doppingszert abba a bizonyos kulacsba. Ha ezek közül egyik sem történik meg, akkor a gyanú rágalmazásba megy át, és polgári pert is lehet indítani személyiségi jogok és jó hírnév megsértése miatt. Ehhez azonban az kell, hogy a gyanúsításokban és a cikkekben egyértelműen felismerhető legyen a rágalmazott. Ha ilyen nem volt, és a feljelentést ismeretlen tettes ellen tették, akkor nem járhat sikerrel a feljelentő.

Mint ismert, a Magyar Judo Szövetség március 9-én elnökségi határozatával kiállt a sportoló vétlensége mellett. Az elnökségi ülés után az érintett sportoló, Ungvári Attila, valamint testvére, Ungvári Miklós és edzőjük Bíró Tamás önkéntesen jelentkezett hazugságvizsgálatra. A három - hivatalosan akkreditált laboratóriumban elvégzett - poligráfos vizsgálat eredménye egyöntetűen és határozottan a sportoló vétlenségét igazolja, eszerint valószínűsíthető, hogy Ungvári Attila tudta nélkül került a szervezetébe a doppinglistán szereplő szer. A Magyar Judo Szövetség a poligráfos vizsgálat eredménye után rendőrségi feljelentést tett ismeretlen elkövető ellen.

Úgy tudni, a sportoló szervezetében háromféle tiltólistás szert találtak: a nyolcvanas években használt sztanozolol és a vízhajtó mellett még egy harmadik anabolikus szteroidot is. Ungvárit Bakuban és Budapesten vizsgálták, a Magyar Nagydíjat - testvére előtt - megnyerte, orvosa szerint nyugodt volt, úgy várta a mintaadást. Az ügyben további kihallgatások várhatók.


Független Hírügynökség

Cselgáncs Eb: Ungvári Miklós aranyérmes

UngvariMiklos_cselgancs

Ungvári Miklós aranyérmet szerzett a 66 kg-os kategóriában az Isztambulban zajló olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokság csütörtöki nyitónapján.

Ungvári a döntőben az azeri Tarjan Karimov ellen lépett tatamira, s a küzdelem csak a hosszabbításban dőlt el, ahol a magyar versenyző aranyponttal fordította a maga a javára a meccset. Ungvári 2002 (Maribor) és 2009 (Tbiliszi) után harmadszor lett Európa-bajnok.

A súlycsoport korábbi kétszeres Eb-aranyérmese ötödik mérkőzésén az azeri Tarjan Karimov találkozott, akitől januárban kikapott eddigi egyetlen találkozójukon, a bakui Világkupa-viadalon. Az MTK-Erzsébetváros versenyzője egy páros intést követően jukónyi előnybe került, miután főként a védekezésre összpontosító ellenfelét ismét figyelmeztették. A bíró viszont a hajrában a 31 éves magyart is intette, így egy-egy jukó után jöhetett az aranypontig tartó hosszabbítás. Ennek második percében a ceglédi születésű dzsúdós nagyívű lábszárátforgatást mutatott be ellenfelén, és jukóval nyert.

Ungvári – aki harmadik Eb-aranyérme mellé 2500 eurót kapott – öccsének, a Karvaly becenévre hallgató Attilának ajánlotta érmét, akinek versenyengedélyét doppinggyanú miatt nemrég felfüggesztették. “A testvéremért küzdöttem az egész Európa-bajnokságon. – mondta még mindig zihálva az MTI-nek. – Egy éremért jöttem ide, amelyet az öcsémnek akartam ajánlani, aki nem lehetett itt, és aki szerintem hasonlóképpen szerepelt volna. Ha nem hiszem, akkor ő higgye, tüzünket helyettem őrizze! Innen is üdvözlöm édesanyámat és Karvalyt, köszönök nekik mindent. De most már megyek lovagolni, mert vár a másik mesterem, jövő héten díjugrató-versenyen kell indulnom!”

A háromszoros vb-harmadik Ungvári Miklós a magyar cselgáncssport 14. Eb-aranyát szerezte. Edzője, Bíró Tamás érthető megkönnyebbüléssel mosolygott: “Inkább nem mondom meg, hogy mit gondoltam, amikor másodjára megintették Mikit. Ez az azeri srác nagyon erős és remekül kontrázik, vigyázni kell vele. Azerbajdzsánban nagyon nekiment Miki, dobott kettőt, és már nem tudtunk fordítani. Most sokkal okosabb meccset vívott Ungi.”

A Magyar Judo Szövetséget irányító Tóth László boldogan összegzett: “Fantasztikus nyitónapon vagyunk túl, ez a csapat valami hihetetlen dolgot produkált ma. Nagyon fáj a szívem, hogy Attila nem indulhat holnap, ő is komoly aranyesélyekkel lépett volna tatamira. De folytatása következik!”

Az Eb-győztes Ungvári még nem akar az Olimpiáról beszélni

Kilenc évvel első Európa-bajnoki diadala után szerzett ismét Eb-aranyérmet Ungvári Miklós, aki úgy tartja, az isztambuli olimpiai selejtezős cselgáncs kontinensbajnokság csak egy állomás London felé.

Az immár háromszoros Eb-első az Abdi Ipekci aréna egyik lelátóján mesélt az MTI-nek a diadal "utóéletéről":
- A nap hátralévő részében kötetlen beszélgetés zajlott az edzőkkel, barátokkal a nap eseményeiről, aztán nem pihentünk sokat, mert reggel máris jöttünk vissza a csarnokba. Nem mondom, hogy nem ittunk egy kortyot sem, mindenki elfogyasztotta a maga egy-két pohár sörét, de ennél több nem történt. Nem fáradtam el teljesen, bár a döntőbe jutást egy kicsit megsínylettem, előtte felkavarta a gyomromat valami étel vagy ital, de az utolsó meccs után persze már nem volt gond. A vízválasztó a Gadanov elleni hosszabbításos elődöntő volt, az elég sokat kivett belőlem.
Az MTK-Erzsébetváros háromszoros vb-harmadik versenyzője hozzátette: természetesen öccse, a Karvaly becenévre hallgató Attila hívta fel először az éremceremónia után, akinek versenyengedélyét a folyamatban lévő doppingügye miatt felfüggesztették, és akinek ajánlotta sikerét.
- Nagyon örült a családdal együtt, és sajnálta, hogy most csak a távolból tudott segíteni. De bízzunk benne, hogy lesz ez másként is.
Ami az Eb-aranygyűjteményét illeti, az októberben 31 éves dzsúdós különösen értékesnek tartja a 2002 és 2009 után idén nyert medált:
- Az adja a különlegességét ennek az éremnek és a hozzá kapott színarany EJU-jelvénynek, hogy ilyen lelkiállapotban szereztem meg. Amikor edzőm, Bíró Tamás látta, hogy az erőm vége felé járok, csak annyit mondott: csináld meg, ha nem magadért, akkor Karvalyért! Ez mindig erőt adott a folytatáshoz. Szóval szépen csillog ez az érem, de tudom, hogy ő is hasonló sikert tudott volna elérni itt Isztambulban.
A távlati tervekkel kapcsolatban a ceglédi születésű Ungvári - aki a magyar cselgáncssport 14. Eb-aranyát hódította el - óvatosan fogalmazott.
- Bár egyelőre nem fogtam fel teljesen, ez is csak egy állomás volt, még nagyon messze van az olimpia - mondta kis mosollyal. - Beszéljünk erről legközelebb, már az öcsém társaságában.
"Ungi" hozzáfűzte: aki másik szenvedélyének, a lovaglásnak hódolva is látni akarja őt, az jövő szombaton, Dömsödön megteheti a díjugratóversenyen.

 

 

http://www.nepszava.hu

Ungvári Miklós: "Besározták a nevünket!"
Eddig nem akart megszólalni öccse ügyében, ám lapunkkal kivételt tett Ungvári Miklós a magyar cselgáncssport egyik kiemelkedő alakja. A kétszeres Európa-bajnok, vb-bronzérmes sportoló nagyon maga alatt van testvére, Attila pozitív doppingmintája miatt, és elárulta, ha most ő lenne a szerinte ártatlanul meghurcolt öccse helyében, bizony nem lenne lelki ereje ahhoz, hogy a folytatásról álmodjon.

 



Mint elmesélte, mindig együtt voltak az edzőtáborok és a versenyek alatt, különlegessé vált a kapcsolatuk, ám most egyedül maradt...

- Nem keresték eddig, vagy nem akart véleményt formálni a testvére pozitív doppingmintája körül kialakult helyzetről?
- Szívesen kimaradtam volna az egészből, de érzem, nem tehetem meg ezt a szeretett öcsémmel, hogy nem állok ki mellette a nyilvánosság előtt is - fogalmazott Ungvári Miklós. - Kétségtelen tény a pozitív minta, de higgye el nekem mindenki, nálam senki sem ismeri jobban Attilát, így biztos vagyok abban, hogy ártatlan. Mivel mindig együtt lakunk a versenyek és az edzőtáborok ideje alatt, észrevettem volna, ha szed valamit. Nincs ilyenre szüksége, a saját erejéből nőtte ki magát a súlycsoportja egyik legjobbjává, így most közösen keressük a sok miértre a választ.
- És találtak már valamit?
- Még nem, de ami késik, az sosem múlik. Besározták az Ungvári nevet, ezt nem hagyjuk, abban biztos lehet mindenki. Én is, és Attila is az életét tette fekl erre a sportágra, éjjel-nappal edzettünk, nem lehet, hogy 22 évesen kerékbe törjék az ígéretes pályafutását.

- Volt-e eddig bármelyikük mintájával gond?
- Sosem volt problémánk, és nem is lehetett, hisz sosem használtunk és nem is fogunk doppingszert használni. Nekem már idén is van negatív tesztem, míg Attilának az utolsó negatív tesztje novemberi, amikor megnyerte az U23-as Európa-bajnokságot. Mindig, minden körülmények között az ellenőrök rendelkezésére álltunk, mert tudtuk, nincs okunk a félelemre.

- Hát most úgy tűnik, mégis volt. Miként tud támaszt nyújtani bajba jutott öccsének?
- Egy idősebb testvérnek akkor is kutya kötelessége kiállni az öccséért, ha az hibázott, hát még akkor, ha ártatlanul akarják meghurcolni. Szegényen látom, mennyire kikészült, de megy, fut, erősít magától, és bízik abban, kiderül az igazság. Bevallom, nekem nem biztos, hogy lenne ekkora erőm, és könnyen előfordulhatna, dobnám a sutba a további versenyzői karrierem. Gondoljon csak bele, ő még csak 22 éves, és már a világ egyik legjobb 73 kilósa. Ha szerencsés, és elkerülik a sérülések, még majd tíz éve lehetett volna a sportágba. Bocsánat, lesz is, mert ártatlan!

- Az pontosan látszik, hogy Önt is mennyire mélyen érintette ez az eset. Miként tud így a saját versenyeire, az olimpiai kvalifikációra koncentrálni?
- Nagyon nagy pofont kaptam én is, és úgy érzem, tán még jobban megérintette a lelkemet, mintha velem történt volna meg ez az eset. Lassan-lassan felállok, és az edzéseken is kezdem felszívni magam, de nem tudom, mire leszek képes a továbbiakban. Mi nagyon közel állunk egymáshoz, sokszor ő húzott előre engem a versenyeken, nagyon sokat adtunk egymásnak. A két Ungvári - mindenki így emlegetett minket. Most pedig újra egyedül maradtam...

- Azért nincs egyedül...
- Tudom, hisz a sportág vezetői, a dzsúdós világ nagy része Attila mellett áll, amiért nagyon hálásak vagyunk. Mi ezekből merítünk erőt, és hiszem azt, hogy kiderül az igazság, és Londonban újra azt mondhatják majd, nézd, ott a két Ungvári.


B. Molnár László / Népszava

Ungvári show a Hungária Kupán!

 

A budapesti Körcsarnokban rendezték a hét végén a 46. Hungária Kupát, ami az olimpiai kvalifikációs sorozat egyik állomása, és egyben Világ Kupa verseny. A rangos viadalon 51 ország 330 férfi versenyzője lépett tatamira. Köztük négy ceglédi judoka harcolta ki az indulási jogot. A 60 kg-os Majer Tibor sajnos csak egy fordulót ment. Egy kazah versenyző győzte le. A 66 kg-os Ungvári Zoltán előbb iponnal vert egy amerikait, majd szoros csatában maradt alul francia riválisával szemben. Ahogy az már a verseny előtt is várható volt mind a ceglédiek, mind az egész magyar csapatból a 73 kg-ban induló Ungvári testvérek teljesítettek a legjobban. A legnépesebb 60 fős mezőnyben 5- 5 ipon győzelemmel, fantasztikus judo show-val kápráztatták el a teltházas Körcsarnok  közönségét. A 66 kg-ból felrándult Miklós sorrendben román, algériai. osztrák és ukrán judusok legyőzésével jutott az elődöntőbe, míg Attila német, osztrák, szerb és brazil versenyzőkön keresztül jutott el ugyanoda. Az elődöntőben mindkettőjükre japán ellenfél várt. Miklós két perc alatt elintézte a tavalyi VB 3. Awanót, míg Attilának egy kis szerencsére is szüksége volt, hogy vissza tudjon vágni a párizsi Grand Slam döntőben elszenvedett vereségért Rikinek. A japán judokát az aranypontért folyó hosszabbításban szabálytalan fogásért leléptették. Így összejött a ceglédi álomdöntő, amely gyakorlatban mégsem zajlott le. Ugyanis Miklósnak, mivel 66 kg-ban jegyzik a világ ranglistán nem volt tétje a szereplésének, míg Attilának jól jött a győzelemért kapott 100 ranglista pont. A testvérek amúgy edzésen sem szoktak egymás ellen élesen küzdeni. Édesanyjuk külön kérése volt, hogy lehetőleg ne "bántsák" egymást. Így az arany érem Attilának, az ezüst a "sérülés miatt" visszalépő Miklósnak, míg a himnusz mindkettőjüknek megérdemelten szólt. Az eredmény nagyságát jelzi, hogy más magyar nem tudott a dobogóra felkapaszkodni, s Baczkó Bernadett 2006-os győzelme óta most született először magyar győzelem e rangos viadalon.

Fotó és videó anyag a www.judoinfo.hu oldalon található.

Ungvári-parádé a 46. Hungária-kupán

2011. február 12. szombat 23:04  Ossza meg az iWiW-en Ossza meg a Facebook-on Ossza meg a Twitter-en
Ragyogó magyar sikereket hozott a 46. Hungária Férfi Judo Világkupa első versenynapja, amelyen 2006 után újra hazai győztest ünneplhetett a publikum.
Ungvári-parádé a 46. Hungária-kupán

Ungvári Attila arany-, testvére, Miklós pedig ezüstérmet szerzett. A fivérek egymás ellen léphettek (volna) tatamira a fináléban.

Rekordmezőny, 51 ország 332 indulója tisztelte meg jelenlétével a 46. Hungária Férfi Judo Világkupát, olimpiai, világ- és Európa-bajnokok sorával vehették fel a harcot legjobbjaink.

A zsúfolt lelátók tűzbe hozták legjobbjainkat, akik közül kiemelkedtek az Ungvári-fivérek, az Európa-bajnoki bronzérmes Attila és testvére, a háromszoros világbajnoki bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok Ungvári Miklós a fináléig valóságos ipponparádét rendeztek, tízpontos győzelmekkel meneteltek a fináléig!

Ahogyan azt már korábban bejelentette, Ungvári Miklós nem vállalta a vérre menő küzdelmet a testvére ellen, visszalépett a döntőtől, így Attila nyerte a Hungária-kupát, bátyja pedig a dobogó második fokára állhatott.

Arra korábban nem volt példa, hogy testvérpár vívhatja a döntőt a Hungária-kupán, magyar győztest pedig fél évtizede, 2006-ban ünnepelhettünk legutóbb, akkor Baczkó Bernadett lett aranyérmes.

Vasárnap is lesz kiért izgulnunk, több remek judósunk is tatamira lép, érdemes lesz majd figyelni a 100 kilogrammban Európa-bajnokunkra, Hadfi Dánielre, aki a sors(olás) szeszélye folytán az olimpiai bajnok mongol Tuvshinbayarral került egy ágra.

Jó eredményt érhetnek el a 81 kilogrammban induló versenyzőink is, ifj. Nagysolymosi Sándor, Krizsán Szabolcs, Tóth Krisztián és Bürgés Milán is olimpiai kvalifikációs pontokért harcol majd.

Cselgáncs Hungária Kupa: Ungvári Attila arany-, Miklós ezüstérmes

2011. február 12. 18:16

A 73 kg-os Ungvári Attila arany-, bátyja, Miklós pedig ezüstérmet szerzett szombaton a 46. cselgáncs férfi Hungária Kupán, amely az olimpiai kvalifikációs Világkupa-sorozat budapesti állomása. A két fivér nem küzdött meg egymással a súlycsoport döntőjében, mivel Miklós - sérülésre hivatkozva - visszalépett. A "párharc" kimenetele várható volt, Miklós ugyanis csak a fárasztó fogyasztás elkerülése végett indult el 66 helyett 73 kg-ban, így neki nem "kellett" a pont, "főállású" 73 kg-os fivérének viszont annál inkább. A magyarok tehát egy arany- és egy ezüstéremmel zárták a nyitónapot, vasárnap további 16 hazai dzsúdós lép tatamira a Körcsarnokban.

Ungvári Attila - becenevén Karvaly - egyedül ment ki a tatamira, míg Miklós a szőnyeg szélén állva jelezte, hogy nem vállalja a mérkőzést. A korábban kétszeres győztes idősebbik testvér már a csütörtöki sajtótájékoztatón jelezte, hogy csak a fárasztó fogyasztás elkerülése végett indul el 66 helyett 73 kg-ban, így mivel neki nem "kell" a pont, "főállású" 73 kg-os fivérének viszont annál inkább, nem fog meccselni testvérével.

 

"Nem egyszerű érzések vannak bennem - nyilatkozta a győztes Attila az MTI-nek. - Az elődöntő után összedugtuk a fejünket, és megbeszéltük, hogy mit lehetne tenni. A genfi egyezség az lett, hogy Miki sérülésre hivatkozva leadja a mérkőzést nekem."

 

Edzőjük, Bíró Tamás annyit mondott a kulisszatitkokról, hogy a finálé előtt egyeztettek az EJU főbírójával, és abban állapodtak meg, hogy a sérülés a legelfogadhatóbb indok.

 

Ungvári Attila győzelme 2005 óta az első hazai férfi siker a Hungária Kupán, amelyen a férfi és női eredményeket együtt véve, a szombati volt a 17. magyar elsőség.

 

 

 

·
·

 

 

Ungvári Attila: Grand Slam ezüst Párizsból

Az olimpiai kvalifikációs sorozat újabb állomására a hagyományos párizsi Grand Slam tornára került sor, ami azon kívül nagyon sok pontot ad, egyben a legrangosabb verseny a VB és az EB leszámítva. A verseny rangját jelzi, hogy 81 ország 550 versenyzője lépett tatamira a Bercy sportcsarnok 15 ezer nézője előtt. A magyar válogatott kiválóan szerepelt a tornán, két ezüst és két bronzéremmel csak a japán és a házigazda franciák szereztek több érmet. Nagyszerű szereplésből vastagon kivette részét a RESTART-CVSE 73kg-os kitűnősége Ungvári Attila. A ceglédi versenyző kiemeltként az első fordulóban erőnyerő volt, majd az örmény junior Európa Bajnok Bagdasarjan-t győzte le iponnal. A nyolc közé jutásért a hazaiak EB bronzérmesén a francia Bonhome-on állt bosszút a 2009-es EB-on elvesztett bronz meccsért. A negyed döntőben a regnáló Európa Bajnokot a portugál Pina-t verte, majdhogy végleg elszomorítsa a Bercy közönségét újabb franciát Legrand-ot győzte le a döntőbe jutásért folyó mérkőzésen. A fináléban is jól kezdett, de egy földharc kihagyás a vesztét jelentette a japán Riky ellen. Az ezüstérem így is fantasztikus teljesítmény, ezzel az eredménnyel és a két héttel ezelőtti Masters bronzzal fél lábbal már a londoni olimpia résztvevője.

A BHSE Tűzér utcai termében került sor az idei második felnőtt Országos Ranglista versenyre, ami egyben a Magyar Köztársaság címért zajlott. A verseny az országos bajnoksággal és az egy héttel ezelőtti ranglista versennyel válogató volt a hétvégi Hungária Kupára. A RESTART-CVSE csapata ezúttal tartalékosabban állt fel, mint egy héttel ezelőtt, amikor három aranyérmet is begyűjtöttek. Az előző heti győzők közül a két Ungvári testvér ezúttal nem indult, míg Majer Tibor egy súllyal feljebb versenyzett, mivel ők már megszerezték az indulási jogot a budapesti Világkupára. A ceglédiek így is kiválóan szerepeltek. Ungvári Zoltán megnyerte súlycsoportját, amivel szintén kvalifikálta magát a Hungária Kupára, míg Majer Tibor és Jánovszki Helga is a döntőig menetelt.

Eredmények:

Női 63kg: II. helyezett Jánovszki Helga

Férfi 66kg: I. helyezett Ungvári Zoltán

II. helyezett Majer Tibor

73kg: V. helyezett Nagy Ádm á

 

REKORDNEVEZÉS a 2011-es HUNGÁRIA KUPÁRA

Ungvári Attila és Csernoviczki is

Minden eddiginél több résztvevővel rendezik meg hétvégén a cselgáncsozók olimpiai kvalifikációs sorozatába tartozó Hungária-kupát a budapesti Körcsarnokban.

Az esemény csütörtöki sajtótájékoztatóján Tóth László, a szövetség (MJSZ) elnöke kifejtette, hogy eddig 47 ország 328 dzsúdósa jelezte részvételét, amire még nem volt példa a verseny 45 éves történetében. - Súlycsoportonként négy magyar indulhat, és mivel mind a hét kategóriában van elég emberünk, 28 hazai versenyzőt neveztünk – tette hozzá az MJSZ-vezető.

Nagy György MJSZ-főtitkár elárulta, hogy tavaly az európai szövetség kijevi konferenciáján az utóbbi négy év legjobban és legszínvonalasabban szervezett versenyének választották meg a budapesti viadalt.

A főtitkár a hétvégi viadallal kapcsolatban kiemelte: több ország, így például a japánok és a mongolok is az első csapatukkal képviseltetik magukat, ezért sok olimpiai és világbajnoki érmes is tatamira lép.

A 100 kg-ban Eb-aranyérmes Hadfi Dániel nagy átéléssel beszélt a Hungária-kupához kapcsolódó élményeiről. -Itt kezdődött minden, fiatalon még a lelátóról néztem a döntőket, aztán 2004-ben jött az áttörés, amikor harmadik lettem. Most, az elmúlt másfél év eredménytelensége után ismét plusz lökést adhat a pályafutásomnak a Hungária-kupa. Sokat számít, hogy hazai pályán mutathatjuk meg tudásunkat, hiszen motivál, hogy szeretteink is ott lehetnek a lelátón.

A magyar válogatott legrutinosabb tagja, Ungvári Miklós nem a saját kategóriájában, hanem egy súlycsoporttal feljebb, a 73 kilósoknál méreti meg magát. – Öreg vagyok már ahhoz, hogy állandóan fogyasszak, ráadásul 73 kilóban az öcsémet is segíthetem azzal, ha megpróbálok egy-két riválist eltakarítani az útjából – mondta nevetve a háromszoros világbajnoki bronzérmes judós. A sportklub.tv azon kérdésére, hogy milyen eredménnyel zárulna egy meccs az öccse ellen, a ceglédi sportoló így válaszolt: - Biztos, hogy ő nyerne, mert feladnám a küzdelmet. Nem akarunk egymás ellen mérkőzni. Nekem nem számít a 73 kilóban szerzett pont az olimpiai kvalifikációba, neki viszont igen.

Rossz hír, hogy az Eb-ezüstérmes Bor Barna lába még nem jött rendbe, így ő kihagyja az erőpróbát, de nem lép tatamira a 90 kilós Ledényi Levente és a 81 kilósoknál az elmúlt héten Grand Slam- bronzérmet szerzett Csoknyai László sem.

A mieinknél többen éremesélyesként indulnak. 60 kilóban Burján László, 73-ban az Ungvári fivérek, 81 kilóban Tóth Krisztián, Krizsán Szabolcs és Nagysolymosi Sándor, míg 100 kilóban Hadfi Dániel lehet esélyes az éremszerzésre.

A program mindkét napon 10 órakor kezdődik, az éremcsatákra 15 órától kerül sor. Szombaton a 60, a 66 és a 73 kg küzdelmeit rendezik, míg vasárnap a 81, 90, 100 és +100 kilósokat szólítják tatamira. Az érdeklődők ingyen juthatnak be a Körcsarnokba.

MAGYAR INDULÓK A HUNGÁRIA-KUPÁN

60 KG: Burján László (UTE), Majer Tibor (Restart-Ceglédi VSE), Petka Roland (UTE), Szabó Frigyes (Leányvár-Egerági Üstökös SE)

66 KG: Gorjánácz Zsolt (UTE), Vass Tamás (Honvéd-Kipex), Juracsek László (KSI SE), Ungvári Zoltán (Restart-Ceglédi VSE)

73 KG: Ungvári Attila (Restart-Ceglédi VSE), Taraba Sándor (UTE), Ungvári Miklós (MTK-Erzsébetváros), Herédi Ákos (Margitszigeti AC)

81 KG: ifj. Nagysolymosi Sándor (Kecskeméti JC), Krizsán Szabolcs (Honvéd-Kipex), Tóth Krisztián (KSI SE), Bürgés Milán (Szegedi JSE)

90 KG: Madarász Tamás (Debreceni SC-SI), Nagy István Levente (DSC-SI), Vér Gábor (Honvéd-Kipex), Kállai Zoltán (Kecskeméti JC)

100 KG: Hadfi Dániel (Honvéd-Kipex), Farkas Bálint (FJC), Breitenbach Paul (Honvéd-Kipex), Kaszás András (Honvéd-Kipex)

+100 KG: Juhász Ádám (Honvéd-Kipex), Járányi Zsolt (Pécsi VSK), Urbán Gergő (Egri VSE-Titán JC), Demeter Bendegúz (Kaposvári NASE)

Fotó: IJF, Sabau Gabriella

bronzérmes a bakui cselgáncs-Vk-n

http://sportmenu.wordpress.com

Remekül szerepeltek a magyar judósok a bakui Azerbajdzsánban megren-dezett World Judo Masters nevű 200 ezer dolláros összdíjazású tornán: a mieink Csernoviczki Éva, Joó Abigél és Ungvári Attila révén három bronz-érmet hoznak haza a kiemelkedő fontosságú olimpiai kvalifikációs tornáról – számolt be a judoinfo.hu.

Az évzáró világranglista alapján minden súlycsoport legjobb tizenhat versenyzője kap meghívást a World Judo Masters nevű tornára, a fentiek alapján hét versenyzőnk is tatamira léphetett volna Bakuban, ám súlyos sérülése után Mészáros Anett és Bor Barna sem kockáztatta meg a korai visszatérést.

Az utolsó pillanatokban beugróként Burján László is lehetőséget kapott az indulásra, ám az UTE U23-as Európa-bajnoka gyomorpanaszai miatt kénytelen volt lemondani az utazásról.

Így végül öten képviselték a magyar színeket, s közülük hárman is felállhattak a dobogó harmadik fokára!

A férfiaknál a háromszoros világbajnoki bronzérmes, kétszeres Európa-bajnok 66 kilós Ungvári Miklós kedvező sorsolást kapott, a rendező jogán induló, világranglista tizenhetedik azeri Kamirovval kezdett, aki azonban megálljt parancsolt a rutinos magyar judósnak, egy vazarival és egy jukóval nyert, míg az MTK-Erzsébetváros kitűnősége az azeri három intése után járó vazarit érte el.

A Mesterek tornáján sincs ilyen esetben javítási lehetőség, vagyis Ungvári Miklós a veresége után helyezetlenül végzett.

Miklós öccse, a 73 kilogrammosok között induló Ungvári Attila repülőrajttal kezdett, előbb ipponnal verte a brazil Mendoncát, majd lehracolta az olimpiai ezüstérmes francia Darbelet-t is, így Bíró Tamás tanítványa bejutott az elődöntőbe.

Ott hatalmas csatát vívott az oroszok vb-bronzérmesével, a kellemetlen stílusú, zömök Manszur Iszajevvel, aki kevéssel a mérkőzés vége előtt ipponnal vetett véget a szikrázó összecsapásnak.

Ungvári Attila rendkívül értékes World Judo Masters-bronzéremmel kezdte tehát az esztendőt, a Restarts-Ceglédi VSE reménysége olimpiai kvalifikációs pontjait százhatvannal gyarapította (csak az arányok érzékeltetése végett, ez csaknem annyi, mint amennyi egy Európa-bajnoki aranyéremért jár), vagyis újabb nagy lépést tett a londoni olimpia felé.

Ugyanez elmondható Csernoviczki Éváról is, aki a tavalyi bécsi Európa-bajnokságon megszerzett ezüstérem után súlyos sérülése miatt hosszú kihagyásra kényszerült, de a visszatérés után ott folytatja, ahol akkoriban abbahagyta: remekel!

Bakuban ennek előbb a belga Van Snick, majd a koreai Csung látta kárát, mindketten ipponnal kaptak ki az Ippon Judo Tatabánya 48 kilogrammos csillagától.

Csernoviczki Éva az elődöntőben is hatalmas csatát vívott a kétszeres Ázsia-bajnok japán Jamagisivel, végül bírói döntéssel alul maradt, de a kiegyensúlyott mérkőzésen akár fordított ítéletet is hozhattak volna. Csernoviczki Csaba lánya-tanítványa is a dobogó harmadik fokára állhatott, s ő is jóval közelebb érezheti magához az újabb olimpiai indulás jogát…

Igazán jól kezdett az 57 kilogrammosok között a vb-bronzérmes Karakas Hedvig, a Miskolci VSC judósa kellemetlen riválissal, az Európa-bajnok román Caprioriuval kezdett, aki ellen Kovács Gábor tanítványa hosszabbításos mérkőzésen érte el a továbbjutást.

Papíron könnyebbnek ígérkező ellenfél, a spanyol Bellorin következett, ám az aranypontos meccs sokat kivett a magyar versenyzőből, míg a spanyol erőnyerőként, pihenten érkezett az összecsapásra, s végül – ugyancsak hosszabbításban – a továbbjutást is ki tudta vívni.

Karakas Hedvig a negyeddöntőben elszenvedett vereséggel az ötödik helyen zárta a judós Mesterek tornáját.

A 78 kilogrammosok között Európa-bajnokunk, Joó Abigél számára egyrészt kedvező volt a sorsolás, hiszen erőnyerőként kezdhetett, ám a negyeddöntőben mindjárt a decemberi tokiói Grand Slam-torna győztese, a francia Tcheumeo várt rá.

Pánczél Gábor tanítványa három intéssel, vagyis vazarival győzte le Tcheumeót, így bejutott az elődöntőbe. Ott egy másik francia judós várt rá, Celine Lebrun személyében.

A súlycsoport egyik legnagyobb alakjáról van szó, olimpiai ezüstérmes, világbajnok, ötszörös Európa-bajnok, harmincnégy évesen óriási rutinnal rendelkezik, s ezzel élni is tudott, vazarival győzte le a KSI SE húsz esztendős fiatalját.

Joó Abigél a dobogó harmadik fokára állhatott fel, számára is igen fontos lehet ez a bronzérem a londoni kvalifikáció szempontjából.

Magyarország a három bronzéremmel az éremtáblázat tizennegyedik helyén zárt, megelőzve olyan judós nemzeteket, mint Németország, Hollandia, Grúzia, de az érmek számát tekintve is igen büszkék lehetünk, hiszen a mieink több érmet nyertek, mint Kína vagy Brazília…

Az éremtáblázat élén Japán (3 arany; 5 ezüst; 6 bronz) végzett, megelőzve Franciaországot (3; 1; 0) és a rendező Azerbajdzsánt (2; 0; 2).

A bakui World Judo Masters eredményei:

World Judo Masters, Baku
(Azerbajdzsán)

 

A RESTART-CVSE az egyesületi rangsor élén

 

Igazán remek évet zártak a RESTART-CVSE judosai.

A nemzetközi porondon az Ungvári fivérek egymást múlták felül. Miklós EB II és VB VII. helyezett, míg Attila EB III. és VB IX. helyezett, valamint U23-as Európa Bajnok lett. Edzőjük Bíró Tamás a Grand Masters VB-on lett aranyérmes. A hazai porondon a felnőtt OB-on két arany, egy ezüst, egy bronzérem és három ötödik hely volt a termés.

Janovszki Helga három érmet gyűjtött az OB-on. Majer Tibor U23-as OB-t nyert és EB induló volt.

Zombori Lajos II. osztályú, Vincze Gábor III. osztályú Országos Bajnokságot nyert.

Tamasi Szandra Diák OB-t és Diák Olimpiát nyert. Az évet a Newaza OB-on elért négy érem és Ungvári Miklós abszolút bajnoki címe zárta.

A RESTART-CVSE a 150 szakosztály közül a férfi szakágban az egyesületi rangsor élén végzett.

Ezek csak a legfontosabb mozzanatok voltak a szakosztály sikereiből, de ezeken kívül még számos kiváló eredményt értek el a versenyzők.

Bíró Tamás 20 éves edzői munkáját Mesteredzői címmel honorálták.

A szakosztály vezetősége köszöni minden támogatójának a 2010. évi segítségét. A Bíró Tamás, Bíró Norbert, Mester Dániel edző trió a 2011-es évben is mindent meg fog tenni a hasonlóan sikeres eredmények folytatásáért.

Puda Anita

Judó, világranglista: hat magyar a Top10-ben

Továbbra is hat versenyzőnket jegyzik a legjobb tíz között a világranglistán, a tokiói vb-n taroló japánok „csak” hat súlycsoportban vezetnek – írja a judoinfo.hu.

A nemzetközi szövetség informatikusai nem haboztak, hamar elkészítették a tokiói világbajnokságot követő legfrissebb világranglistát, amelyen – jó ezt látni! – még mindig igen magasan jegyzik a magyar judósokat.

A legmagasabban természetesen az immár kétszeres világbajnoki ezüstérmes, a rangsorban is második Mészáros Anettet, akitől a francia Decosse sajnos visszavette az első helyet, de a Honvéd-Kipex klasszisát ismerve ez csak átmeneti állapot.

A negyedik helyen áll súlycsoportjában Karakas Hedvig (57, Miskolci VSC), akinek ugyan nem sikerült olyan jól a világbajnokság, ahogyan szerette volna, de rengeteg versenyt és jó eredményt jegyez, vagyis a tokiói hetedik hely miatt egyáltalán nem omlott össze a világ.

Hédihez hasonlóan az ötödik helyen álló Ungvári Miklós (66, MTK-Erzsébetváros) is kiegyensúlyozott teljesítményének köszönheti, hogy mindig a legjobbak között „számolnak” vele.

Bor Barna (+100, Atomerőmű SE) hatodik és Csernoviczki Éva (48, Ippon Judo Tatabánya) nyolcadik helye annál inkább biztató, mivel ők ketten sérülés miatt kénytelenek voltak kihagyni a sportág őshazájában zajló vb-t.

Ungvári Attilát (73, Ceglédi VSE) a tizedik helyen jegyzik, de csupán egy pozícióval marad el a Top10-től a 78 kilósok között tizenegyedik helyezett Joó Abigél (KSI SE) is.

Ami a nemzetközi mezőnyt illeti, a Tokióban tíz aranyéremmel taroló japánok a rangsorban „csak” hat első helyezéssel büszkélkedhetnek, a franciák három, a dél-koreaiak pedig két rangsorelsőt jegyezhetnek.

A világranglista állása 2010. szeptember 14-én

FÉRFIAK

60 KG
1. Risod Szobirov (üzbég) 1806 pont
2. Hiroaki Hiraoka (japán) 1350
3. Georgij Zantaraja (ukrán) 1168
21. (17.) BURJÁN LÁSZLÓ (UTE) 282
186. MAJER TIBOR (Ceglédi VSE) 6

66 KG
1. Hashbataar Tsagaanbaatar (mongol) 1226
2. Alim Gadanov (orosz) 1076
3. Miyaragchaa Sanjaasuren (mongol) 996
5. (4.) UNGVÁRI MIKLÓS (MTK-Erzsébetváros) 838
133. GORJÁNÁCZ ZSOLT (UTE) 32
204. UNGVÁRI ZOLTÁN (Ceglédi VSE) 8

73 KG
1. Vang Ki Csun (dél-koreai) 1430
2. Akimoto Hirjuki (japán) 1200
3. Bang Guj Man (dél-koreai) 1070
10. (8.) UNGVÁRI ATTILA (Ceglédi VSE) 570
76. TARABA SÁNDOR (UTE) 72
182. HERÉDI ÁKOS (Margitszigeti AC) 12
182. HORVÁTH ERVIN (Koroncó-Tutti) 12
227. STADLER ANDRÁS (Honvéd-Kipszer) 6

81 KG
1. Kim Dzse Bum (dél-koreai) 1660
2. Ivan Nyifontov (orosz) 1026
3. Leandro Guilheiro (brazil) 960
27. (20.) IFJ. NAGYSOLYMOSI SÁNDOR (Kecskeméti JC) 306
29. CSOKNYAI LÁSZLÓ (Paksi Atomerőmű SE) 242
66. KRIZSÁN SZABOLCS (KSI SE) 82
92. BÜRGÉS MILÁN (Szegedi JSE) 44
178. GERA CSABA (Honvéd-Kipszer) 8

90 KG
1. Ono Takasi (japán) 1770
2. Kirill Gyenyiszov (orosz) 1060
3. Dilsod Csorijev (üzbég) 964
37. (27.) MADARÁSZ TAMÁS (Debreceni SC-SI) 168
55. LEDÉNYI LEVENTE (Honvéd-Kipszer) 88

100 KG
1. Anai Takamasza (japán) 1828
2. Elco van der Geest (belga) 1220
3. Ramadan Darvis (egyiptomi) 1010
40. (26.) HADFI DÁNIEL (Honvéd-Kipszer) 156
41. FARKAS BÁLINT (TFSE) 150

+100 KG
1. Teddy Riner (francia) 1700
2. Iszlam el-Sehabi (egyiptomi) 1192
3. Szuzuki Kejdzsi (japán) 994
6. (5.) BOR BARNA (Paksi Atomerőmű SE) 644

NŐK

48 KG
1. Fukumi Tomoko (japán) 1820
2. Aszami Haruna (japán) 1420
3. Frederique Jossinet (francia) 930
8. (6.) CSERNOVICZKI ÉVA (Ippon Judo Tatabánya) 642
112. ERDÉLYI LILLA (Ippon Judo Tatabánya-Leányvár) 6

52 KG
1. Nakamura Miszato (japán) 2160
2. Nisida Juka (japán) 1300
3. Natalja Kuzutyina (orosz) 1100
44. (28.) MAROS BARBARA (KSI SE) 112
104. SZABÓ KATINKA (Leányvár-Egerági Üstökös SE) 12

57 KG
1. Macumoto Kaori (japán) 2050
2. Telma Monteiro (portugál) 1342
3. Sabrina Filzmoser (osztrák) 1032
4. (4.) KARAKAS HEDVIG (Miskolci VSC) 848
62. BACZKÓ BERNADETT (KSI SE) 70

63 KG
1. Ueno Josie (japán) 2210
2. Emane Gevrise (francia) 1014
3. Claudia Malzahn (német) 988
61. (34.) SZABÓ FRANCISKA (Leányvár-Egerági Üstökös SE) 70
63. GÁSPÁR ESZTER (Miskolci VSC) 64
114. KÁKONYI NINETTA (UTE) 12

70 KG
1. Lucie Decosse (francia) 1680
2. (2.) MÉSZÁROS ANETT (Honvéd-Kipszer) 1388
3. Kunihara Joriko (japán) 1030
63. JOÓ ABIGÉL (KSI SE) 58

78 KG
1. Celine Lebrun (francia) 1328
2. Jang Hsziu-li (kínai) 1040
3. Ogata Akari (japán) 980
11. (9.) JOÓ ABIGÉL (KSI SE) 560

+78 KG
1. Csin Csian (kínai) 1250
2. Cukada Maki (japán) 1130
3. Lucija Polavder (szlovén) 1130

(A magyar versenyzőknél zárójelben jeleztük, hogy az olimpiai rangsor számítás alapján hányadik helyen jegyzik őket)

(Judoinfo.hu 2010)

 


Ungvári Attila U23-as Európa Bajnok!

harom_ungvari.jpg

Két RESTART-CVSE versenyző is képviselte a magyar színeket a hétvégén Sarajevoban megrendezett U23-as Európai Bajnokságon.

A bosnyák fővárosban 40 ország 275 judokája lépett tatamira. A 60kg-ban Majer Tibor egy olasz versenyzővel kezdett. Ellenfele jó ismerős volt, három hete Dubrovnikban is vele kezdett Tibi, ahol sima vereséget szenvedett tőle. Bíztunk benne, hogy a jobban sikerült fogyasztás révén ezúttal lesz esélye a győzelemre. Tibor most tényleg jobban mozgott látszott, hogy jobb formában volt, de sajnos az olasz túljárt kétszer is az eszén, így győzött. Az egyenes kieséses rendszer miatt, így számára véget ért az EB.

Nem úgy a 73kg-ban induló Ungvári Attila részére. „Karvalynak” már csak az arany hiányzott U23-as érem kollekciójából. 2007-ben bronz, míg tavaly ezüstérmes lett. Az első helyen kiemelt Attila hazai bosnyák versenyzővel kezdett, majd sorrendben belorusz, portugál és olasz ellenfeleit legyőzve jutott be a fináléba. A döntő mérkőzésen a német Katsumi sem tudta különösebben megizzasztani a ceglédi kitűnőséget. Három perc után ipponnal egy fojtásfogással gyűjtötte be élete első Európa Bajnoki címét. Az ünneplésre nem sok idő maradt, a verseny után jó nyolc órás hazautazás után, másnap már Abu Dhabiba vette az irányt Attila és edzője, ahol kedden Grand Prix versenyen áll tatamira.

Az idősebbik Ungvári fivér, Miklós Abensbergben a helyi klub színeiben vett részt a Bundesliga döntőjén, ahol csapatával aranyérmet szerzett.

 

 


Illyés Miklós az új szakágvezető

 
illyes-miki.jpg2010. 10. 13.

 

A szakmai alelnökként tevékenykedő Illyés Miklós váltotta Csernoviczki Csabát a Magyar Judo Szövetség (MJSZ) szakágvezetői posztján.

 

"A bécsi Európa-bajnokság átütő sikere után a szakmán belül kialakultak bizonyos feszültségek, ahogy például a barcelonai olimpia után történt, amikor szintén kicsit túlnyertük magunkat - mondta az MTI-nek szerdán Tóth László MJSZ-elnök. - Szóval az Eb-n nagyon kijött a lépés, nehéz volt feldolgozni az óriási sikert. Rivaldafénybe kerültünk, és az edzők között megfogalmazódott, hogy más formában képzelnék el az együttműködést. A szakágvezető és megbízottja, Bíró Tamás egyaránt az élmezőnyben érdekelt versenyzővel rendelkezik, és a trénerek egy része szerint ez nehezen választható el a szövetségi munka irányításától. Másrészt nem tagadjuk, hogy adódtak bizonyos feszültségek, és szerettünk volna úgy nekivágni az előttünk álló kétéves ciklusnak, hogy senkiben sincs tüske."

 

A szövetség első embere kifejtette, hogy az ötkarikás keretet adó dzsúdósok edzőiből álló nyolcfős fórum - köztük Csernoviczki Csaba és Bíró Tamás is - példamutató módon egyhangúlag úgy döntött, hogy Illyés Miklóst kívánják szakmai vezetőjüknek. A 38 éves, 1999-ben világbajnoki ötödik szakember feladata a koordináció és a menedzselés irányítása lesz. Az eddig kifogásolt átfedések az ő esetében nem merülhetnek fel, mivel a Karakas Hedviget az olimpiai keretnek adó Miskolci VSC-nél ő elnökként dolgozik, a versenyző trénere pedig Kovács Gábor.

 

Tóth László tájékoztatása szerint a Magyar Olimpiai Bizottságba delegált MJSZ-képviselő személye is változott, Hetényi Antalt tíz év után Nagy György főtitkár váltotta.

 

Ami a jelenlegi helyzetünket illeti, a tokiói világbajnokságon elért egy ezüstérmünk és két hetedik helyünk nem tekinthető mérvadónak, mivel ott nemzetenként ketten indulhattak súlycsoportonként, ami a kisebb országokat érzékenyen érintette, és az olimpiákon, Eb-ken nem így lesz. Most, hogy béke van a szakmán belül az olimpiai felkészülés félidejében, minden adott a további sikerekhez. Egyedüli problémánk a háttér: lemaradásaink vannak a fiatalok felzárkóztatásában, másrészt a dzsúdószövetség az egyetlen, amelynek máig nincs önálló edzőterme, ráadásul nem vagyunk benne a Sport 21 programban sem."

 

Illyés Miklós nem értékelte komoly változásként munkakörének kibővülését:
"Szakmai alelnökként is elsősorban a koordináció a feladatom, mostantól azonban a klubedzőkkel való egyeztetésért és a szakmai programok ellenőrzésért is felelek - nyilatkozta az MTI-nek. - Ez egyébként azért tér el a hagyományos szövetségi kapitányi megbízatástól, mert a munka voltaképpen az egyes műhelyekben folyik, minden versenyzőnek más az edzője és a felkészülése, nekem főként a menedzselési programok betartatására kell ügyelnem."

 

Apróhirdetés ingyen

Asztali nézet